fbpx

A sztori: „így lettem content coach” miniszöveg

2019.10.30.

Mert sztori mindig kell. Nekem úgy kezdődött, hogy amióta az eszemet tudom, írok. Ez sablonos, nagyjából mindenkinek így kezdődött. Akkor bedobom gyerekkorom kék-fehér laminált pozdorja íróasztalát, amin a kidugott nyelvű rajzolásból lassan grafitceruzás betűk lettek. Na, ez már egy kép, van rajta kisgyerek is, az jó.

Ugrunk, dinamizmus: jött az újságírósuli, és nem volt megállás… Sokat sejtető pont-pont-pont: nagyon modoros, csak indokolt esetben elfogadható. (Ez nem az volt.)

Írtam kábé hobbiból az Octogonba, a Kreatívba, és írtam webszövegeket, blogposztokat, PR-cikkeket, hírleveleket, még bannereket is, sorold az interaktív eszközöket, ha győzöd, 5 évig ügynökségnél (Mirai, Arcus Interactive), aztán 5 évig szabadúszóként. Túl hosszú mondat, de magával sodor, Facebook-on belefér. Itt már indult a content coaching (2011 körül járunk), csak még senki nem tudta, hogy így fogom hívni később. Idősíkok összecsúsztatása.

Új bekezdés, Számlázz.hu: a 2014 végi négyről 5 év alatt huszonegynéhány fősre nőtt csapatban imádtam létezni, és megtanultam okos tartalmi flow-t tervezni, rendszeresen publikálni, szerkeszteni, videózni, díjat nyerni, még többet írni, még többet tanulni, és az egészet folyamatos inspirációban tartani. Drámai csúcspont, most már igazán szeretném megosztani ezt az élményemet Veled is! (Invokáció.)

Kiemelt kép: Lőrincz Emőke egy korai „content coaching” logóterve

Oszd meg ismerőseiddel is!

Hasonló bejegyzések

1gondolat: miért intim műfaj a tartalommarketing?

1gondolat: miért intim műfaj a tartalommarketing?

Te és a tollad (klaviatúrád) egy magányos éjszakai órán, az olvasólámpa bűvkörében...? Nem, azért a tartalommarketing nem színtiszta költészet, mégis érezzük a rokonságot (erről szólt az első 1gondolat is). A címben felvetett kérdés állítást tartalmaz. Intim műfaj...

bővebben
Pandémia és perszónák

Pandémia és perszónák

Különböző típusú vállalkozók hogyan reagáltak a pandémiára? Kirajzolódtak a perszónák, az eljárást pedig kontenthez így használd!

bővebben
Mit is kérdezzek? És kitől is?

Mit is kérdezzek? És kitől is?

Kutatás a content design-ban Tartalommarketinget szeretnék. Hallottam róla, olvastam róla, tudom, hogy hatékony, vágom, hogy nem projekt, nem kampány, hanem folyamat, sejtem, hogy sokat kell majd írnom – de innentől sok a homályos folt. Mi az első lépés, hogyan állok...

bővebben