fbpx

Pandémia és perszónák

2021.03.17.

lány maszkkal

Még a belefáradásba is belefáradtunk. Többször is, egymás után. Már a ciklikusságát is ismerjük a covid-kiégésnek, ami jön-megy, ahogy az évszakok. Azoknál talán kicsit gyakrabban… Zajlik az élet, bár másképp, mint azt valaha gondoltuk volna.

Szakmai és személyes csatornákon is nagyon adja a „pont egy éve” típusú kontent – 2020. március 17-én például arról szólt a blogposzt, hogy „együtt vagyunk ebben benne„, például mert megható volt látni a sok segítő kezet, ahogy kinyúlnak egymás felé a bajban. A társas támogatás mellett három másik trend is gyönyörűen kirajzolódott, azonnal:

  1. Válság jön, fejlődést is hozhat: egész ágazatok álltak bele a földbe gerelyként (drukkolok, hogy legyenek éttermek, jógaiskolák, pici ajándékboltok a turistáknak, akik hamarosan kinyithatnak, mert kibírták addig!), mások pedig szárnyakat kaptak a következmények nyomán.
  2. Digitális update: ezerrel költözik a vállalati ügyviteltől az iskolán át a személyes kapcsolattartásig minden a netre, azok a technológiák, melyek akár már 10 éve rendelkezésre álltak, most változtak „egy falat kenyérré”.
  3. Intenzív kommunikáció: akik mozgásban és kapcsolatban maradtak, sokkal előrébb járnak, mint sokkot kapott versenytársaik. A hullámok csitultával pedig még jobban kiütközik a különbség.

Nem sokkal később, április elején elindult egy sorozat, melyben ezt a tipológiát tovább bontottam: a sorozat három részében összesen 50 vállalkozóval beszélgettem (a neten), hogy megtudjuk tőlük, hogyan reagáltak a járvány nyomán járó új-világ-cunamira. A beszélgetésekből pedig szépen előtűntek a különböző vállalkozói perszónák:

4 figura: főnix, szfinx, mágus, gerilla
  • főnixként újratervezők, haló poraikból új életre kelők,
  • szfinxek, főleg az informatikai szektorból, akik állják a viharokat, sőt, mások számára is adják a támaszt, a rendszert,
  • mágusok, varázsgömböt vizsgáló, jövőt látó stratégák, tanácsadók, és
  • gerillák, akik egyedül, ám sikerrel küzdenek az elemekkel.

Perszónák a kontent-tervezésben

Ezt a fajta tipizálást pedig a tartalommarketinged tervezéséhez is kitűnően használhatod. Máshogy szólítasz meg egy „főnixet”, mint egy „mágust”? Más csatornákat használsz a „gerilla”, vagy a „szfinx” elérésre? Különböző vásárlói útvonalakat járnak be, és más-más infóra kíváncsiak a különböző kapcsolódási pontokon? Eltérő érzelmi mintázatokat mutatnak, amikor a probléma, amire választ adsz a termékeddel vagy szolgáltatásoddal, először felbukkant az életükben? Feltehetően igen!

Amikor létrehozod a saját kommunikációs perszónáidat, akkor nemcsak közelebb kerülsz hozzájuk, hanem kutatást is végezhetsz velük: már megfelelően reprezentálják a teljes célcsoportodat. Ezt követően a tartalmaid is lényegesen célzottabbak lesznek, amikor belépsz azokkal az egyes befogadók figyelmének terébe. Első körben tehát lerántod róluk a maszkot (már nem azt a maszkot, ami a pandémia szimbóluma, és egyik legfontosabb köznapi tárgyunk lett, hanem a valódi attitűdjeiket elfedő rétegeket), tehát alapos, mély ismereteket szerzel velük kapcsolatban. Második körben pedig visszahelyezed rájuk a „fedőt”: de már a saját csoportosításodban, megfelelő megközelítésben osztod nekik a szerepet, az infót.

A pandémia tehát új nézőpontokat hozott, az új nézőpontok más és másféle feldolgozást igényelnek: tartalommarketingben pedig bátran alkalmazd a főnix erejét, a szfinx stabilitását, a mágus varázserejét, és a gerilla furfangosságát ahhoz, hogy hatékonyan szólítsd meg a célközönséged különböző típusú tagjait…

Szólj, ha segíthetek a tervezésben!

Oszd meg ismerőseiddel is!

Hasonló bejegyzések

Insta vagy PR? A válasz pedig nem az egyszerű: IS!

Insta vagy PR? A válasz pedig nem az egyszerű: IS!

Csípőből löknéd, és még örülnél is, hogy nem konzerv-választ adtál: mindkettő? A kérdés pedig annyi volt, hogy hirdessek-e a social médiában, vagy próbáljak inkább "bekerülni" releváns magazinokba. Igazad lenne! Hiszen az eldöntendő kérdések 99%-ában mindig az...

bővebben