A velünk élő közösségimédia-történelem

Talán vannak még, akik emlékeznek azokra az időkre, amikor fából készült papírra nyomtattunk rá festékből készült betűket, hogy azokat mások elolvasva megismerhessék a gondolatainkat. Történt ez a szakdolgozatok esetén is, és ha szerettünk volna diplomát kapni, akkor egy csomó papírra egy csomó betűt rá kellett nyomtatni, és ezeket a bizottságnak (?) eljuttatni. A bizottság pedig összeült, székeken egy asztal mögött, nekünk pedig el kellett mondanunk a szánkkal is, hogy azokat a betűket miért nyomtattuk azokra a papírlapokra, mindezzel bebizonyítani, hogy tényleg mi voltunk azok, akiktől a kinyomtatott gondolatok származnak.

„A WiW közösségi weboldal első éve – kommunikáció és jövőkép”

Esetünkben ez a bizonyos bizottság elkezdett bennünket faggatni erről a bizonyos wiwről, amiről a szakdolgozat szólt: hogy ez hogyan is működik, és tényleg olyan érdekes-e a használata, hogy valóban a saját barátainkkal tudunk-e ott az interneten beszélgetni, meg azoknak a barátaival…? És így tovább. Mi pedig boldogok voltunk, hogy bár azt a sok betűt arra a sok papírra már kinyomtattuk, a bizottság mégis valódi kérdéseket tesz fel, mert halál izgalmas nekik ez az egész cucc, mi pedig keményvonalas (függő) user-ként sokkal többet tudunk róla, mint ők együttvéve…

2003-at írtunk, a „social media” a legtöbb országban még huncut gondolat sem volt, épp a mi országunkban már létrehozta a világ egyik első ilyen szerzetét az ős-wiw-csapat, és látszott ez annyira médiatörténeti eseménynek, hogy jó ötletnek tűnt szakdolgozatot írni belőle. (Andrassew Iván, a témavezetőm szerint is, és én még mindig hálás vagyok neki ezért.)

Mindez csak azért érdekes, mert erről a szakdolgozatról, ami egy másik évezredben készült, már rég megfeledkeztem. Ezer éve színét sem láttam, egy több generációval ezelőtti számítógépemen lézeng valahol sok különböző verzióban, és nemhogy wiw, de már az iwiw sem létezik. Viszont egy őrületes véletlensorozat révén rég nem látott unokatestvérem (köszi, Laki Judit!!:)) rámírt Facebook-on (ó, micsoda egy bölcsis közösségi oldal is ez…), hogy itt van nála a szakdogám, ugye nem baj, ha elolvassa, aztán szívesen visszaadja nekem. Mondom: micsoda???? De szuper! 🙂 Pár nappal később pedig (tényleg olvassa!!) rátalált arra a részre, ahol a fizetős kontent értelméről filóztam nagyban:

– véli az ifjú újságírótanonc.

(…) nem vagyunk hülyék, tehát tudjuk, hogy semmi sincs ingyen. Azt is tudjuk, hogy napjaink Magyarországán a nonprofit-lét inkább olcsó hús híg leve (…), mint civil kurázsi. Ezt a levet a WiW nem akarja meginni.

– véli az ifjú újságírótanonc, majd később (rengeteg újabb blabla és valamiért rengeteg zárójeles megjegyzés után:) így folytatja:

Sokezres (valódi) taglétszám esetén évi akár néhányszáz forintos tagdíj sem lenne elhanyagolható összeg, sem pedig felháborító szemtelenség a WiW részéről.

Nos, hála a magasságos égnek, a kétezres évek jócskán elmúltak (a maguk stílus-buktáival együtt:), sajnos vagy szintén szerencsére WiW már nem létezik, de a fizetős online média kérdése 17 évvel később is él és virul.

Ezzel kapcsolatban pedig a véleményem nem változott: a minőségi kontent nemcsak figyelem-energiába, hanem valódi pénzbe is kerül. Nekem, olvasónak, médiafogyasztónak, közönségnek, választópolgárnak, információ-éhes világpolgárnak. Erről szól a 444.hu cikke (olvasd el most kérlek!), és egy ártatlannak induló szelfi után írt, még ennél is személyesebb posztom: Tartalom és kontent ‘light’ — avagy, érdekesek az emberek. A FB-ra kitett 444-cikk és a szelfim közül utóbbira ugyanis épp tízszer annyi like érkezett, mint előbbire, ebből pedig általános következtetéseket is levonhatunk:

A könnyű tartalom nem kér tőled semmit, ezért szívesen adod hozzá a tetszésedet. Aminek súlya van, ami gondolkodik és gondolkodást kér, amin dolgoztak és neked is melóval kell átrágnod rajta magad, az gyakran szinte magától továbbgördül az ujjad alatt. Vigasztal ilyenkor, hogy aki idenyomja a nevét, tuti nagy valószínűséggel tényleg elolvasta, és tényleg releváns számára az információ, a gondolat, a felhívás, amit átadtál neki? Hogy felkérted keringőre és táncolt veled? Igen! Szerintem igen.
Van értelme az okos-dolgos tartalomnak azért a néhány interakcióért, azért a néhány valódi keringőért? Szerintem igen.
Van értelme közben a könnyű tartalomnak is, azért a sokkal több interakcióért, ami folyamatos kapcsolódásban tartja veled a közönségedet? Szerintem igen.

Tanulság?

1. Egy évnyi „buzz” után ne akarj jövőt jósolni, főleg nem tudományos igényű dolgozatban, mert úgysem az lesz, amit jósolgattál, vagy ha igen, az rég rossz…
2. Viszont ami a diplomamunkádban foglalkoztatott, jó két évtizeddel később még mindig lehet a szakmád, és ez lehet tök jó!
3. A wiw-sztori története, ahogy első pillanattól az volt, ma is érdekes. Ezt a dokut nézd meg róla, ha még nem láttad volna: Az IWIW története | PartizánDOKU

Szívesen vásárolsz számodra értékes kontentet a neten?

És szívesen állítasz elő a közönségednek értékes kontentet a saját márkád / céged / vállalkozásod számára? Mert akkor beszélgessünk!