fbpx

CONTENT COACHING

Személyre szabott tartalommarketing
edzésterv

Content Coaching

Content coaching. Aha.
És az meg mi?

A content coaching abban támogat, hogy az általad létrehozott és publikált tartalmak megszólítsák, és a boltodig, sőt még a vásárláson túl is elkísérjék a célcsoportod tagjait. Három hónapnyi konzultációk és gyakorlás végére megtalálod, hogy milyen értéket kínálsz a közönségednek, kit is szeretnél megszólítani, mit szeretnél nekik mondani, milyen felületeken, és hogyan kommunikálhatsz velük hatékonyan, és hogy mitől lesz mindez fenntarthatóan a tiéd.

A kincs, amit a tartalom-marketing edzéstervedben keresel, benned van, csak elő kell bányászni. ? A végeredmény pedig egy általad is önállóan fenntartható, jól működtethető tartalom-marketing folyamat.

De miért ez a neve?

Content

azaz tartalom, a marketing-tevékenység anyaga, a szavak szövete, a szöveg ereje, a híd szolgáltatásod és ügyfeleid, a terméked és vevői, a céged és megrendelői között.

Coaching

 azaz edzés, valamiféle fejlődéshez nyújtott támogatás, értő kísérés, közös jelenlét egy folyamatban, ahol az egyik fél tanul valamit, az “edző” pedig ezt a tanulást támogatja: információval, testre szabott tapasztalattal, ötletekkel és rengeteg inspirációval

Hogyan is történik?

A három hónapos folyamat során beszélgetünk marketingről, előásunk témákat, kidolgozunk ötleteket, létrehozunk akcióterveket, vázlatokat és szövegeket, felfedezünk egy csomó lehetőséget. Heti egy alkalommal konzultálunk (másfél-két órában, személyesen vagy online), a konzultációk között pedig lesz egy csomó “házi feladat”, mindkét fél számára. Mielőtt belevágnánk, egy nulladik alkalommal kitűzzük a célokat (és megbizonyosodunk arról, hogy valóban itt van-e az ideje belevágni).

Három hónap alatt formába (azaz tartalomba:) hozunk!

Összeállt a marketinged, működik, méred, fejleszted? Van még, ami hiányzik belőle? Ötletek? Folyamatok? Energia?

Rágyúrnál…?

Talán hallottad már ezerszer: vevőidet a stabilan értékes, őszinte, rendszeres kommunikáció hozza el a boltodig. Közös munkánk során az ehhez szükséges tartalom-készítő izomzatot építjük fel neked. Kigyúrjuk a hozott anyagból a tartalomkészítés számodra fenntartható módjait, hogy hatékonnyá, és élvezetessé váljon vállalkozásodban a kontent-kreálás.

Ha olyan vállalkozó, cégvezető, marketinges, vagy ötletgazda vagy, akiben van kedv, elszántság és hosszú távú, belső erőforrás a tartalomkészítés elsajátításához, akkor ezt az edzéstervet neked találtam ki. 

A content coach abban segít neked, hogy az általad létrehozott és publikált tartalmak egészen a boltodig szállítsák a célcsoportod tagjait. Ez pedig egy fejlődési folyamat.

Megtalálod, hogy mit szeretnél mondani, pontosan milyen értéket kínálsz a vevőidnek vagy megrendelőidnek, hogy kihez tartoznak az értő fülek, amelyekig el szeretnél jutni, milyen felületeken, és hogyan kommunikálhatsz velük hatékonyan. A kincs, amit a tartalom-marketing edzéstervedben keresel, valójában benned van, csak elő kell bányászni… – mondaná egy motivációs tréner.

 

Az edzésterv

Építsünk kisautót!

Célcsoportodnak konkrét üzenetekre van szüksége ahhoz, hogy felismerjék, tőled fognak vásárolni. De az üzeneteidet nem tudod pitypang módra a levegőbe fújni (kivéve, ha kutyatej vagy), kell hozzá egy jármű, úgymond “kisautó”, ami elszállítja értékeid hírét a leendő vevőkhöz. Lesz a járművednek formája (milyen felületeket, milyen csatornákat használsz), lesz motorja (például egy ügyes tartalom-naptár, vagy a mellé épített okos automatizmusok), lesz sebessége (például hogy mennyit, milyen gyakran írsz-posztolsz ide-oda), és töltünk bele benzint (témákat találunk, sokat, sokfélét), stb., stb., stb., a metafora szabadon bővíthető. Végül pedig lesznek utasok: ezek a te élő kommunikációs üzeneteid.

1. hónap

KONZULTÁCIÓK, KOMMUNIKÁCIÓS TERV KÉSZÍTÉSE

Felhasznált anyagok: korábbi marketing anyagaid, releváns kutatások, „desk research”

Végeredmény: kész kommunikációs terv, és konkrét célok

    Én vezetek, ülj mellém!

    Ha megépítettük a járművet, amivel az üzeneteidet célba juttathatod, megnyomjuk a “START” gombot (vagy slusszkulccsal indul az autód?), és kezdődik a móka: szövegeket készítünk, publikálunk, reakciókat figyelünk, kérdezünk és válaszolunk, egyszóval indul a “tartalom-marketingezés”.

    2. HÓNAP

    INDULÁS, TARTALMAK KÉSZÍTÉSE, PUBLIKÁLÁSA

    Felhasznált anyagok: tartalom-naptár, közös szövegek

    Végeredmény: az első hónap tapasztalatai, mérések eredményei

    Vedd át a volánt!

    Hamarosan tiéd a jármű-vezetői engedély, a saját content-jogsi! ? Most már átveheted a kormánykereket, és vezetheted a közösen megépített járművet: az általad írt szövegeket lektorálom, javítgatom (ha kell egyáltalán), újabb témákat találunk ki, továbbfejlesztjük és finomhangoljuk a tartalomnaptárat – a publikálás már a te kezedben van. Konkrét elérési célokat tűzünk ki, méréseket állítunk be.

    3. HÓNAP

    FINOMHANGOLÁSOK, TARTALMAK KÉSZÍTÉSE, PUBLIKÁLÁSA

    Felhasznált anyagok: tartalom-naptár, saját szövegek

    Végeredmény: működő tartalom-marketing folyamat, és két hónapnyi számosított tapasztalat

    Neked szól a content coaching?

    Ha vállalkozó vagy, és marketingedből már csak a jó (vagy még jobb) tartalmak hiányoznak;

    ha marketinges vagy, aki elakadt a tartalmak fejlesztése (vagy a motiváció) terén;

    ha most induló céged kontent-stratégiáját eleve szakértői tudás alapján raknád össze;

    ha meglévő tartalommarketing-tevékenységedet frissítenéd;

    ha hatékonyabban szeretnéd briefelni ügynökségedet, szövegíródat, tartalommarketingesedet;

    ha fejlődnél, írnál, forgatnál, publikálnál, inspirációt és ötleteket gyűjtenél;

    AKKOR IGEN! ? Vágjunk bele a 3 hónapos kalandba együtt!

    Miből áll a content coaching?

    Három egymást követő hónap alatt közönséget építünk üzeneteidhez. Megtanulsz önállóan tartalom-marketing folyamatot menedzselni, azaz tartalom-stratégiát építeni és azt fenntarthatóan üzemeltetni.

    Tartalommarketing egyensúly

    Az első hónap során konzultációk, korábbi tudásod, anyagaid és “desk research” segítségével összeállítjuk a tartalom-naptáradat, kommunikációs tervet konkrét akciókkal, szövegtervekkel.

    A második hónapban elkészítem számodra és segítségeddel a szükséges szövegeket, tartalmakat, publikálunk.

    A harmadik hónapban már én segítek neked a szövegek létrehozásában és publikálásában, azaz átveszed tőlem a feladatokat. Innentől önállóan tartalommarketingelhetsz! ?

    Jöhet a következő modul? Ha továbbmennél, lesz rá lehetőség: konzultálhatunk bizonyos időközönként, vagy belevághatsz a következő három hónapodba. Mert a fejlődés örök. ?

    Mivel gazdagodsz a content coaching végére?

    tartalom-marketing alapok (vagy továbbfejlesztés), gyakorlatban, pont rád szabva

    3 hónapnyi tartalom-naptár tele ötletekkel, melyet bármikor újra és újra létre tudsz hozni

    a content coaching elméleti tananyag vázlata (“kötelező olvasmányok”-kal)

    korábbi marketing-tevékenységed frissítése, szükség esetén új irányokkal

    rengeteg inspiráció: és az inspiráció forrásainak titkos lelőhelyei… ?

    egy a cégedet, a tevékenységedet jól ismerő konzulens, akihez bármikor fordulhatsz

    magabiztosság a szövegírás, tartalom-kreálás, interakciók és publikálás terén

    zárt content coaching Facebook-csoport tagság

     

    Rövidített, kompakt tartalom-tervezés érdekel?
    Gyere el a következő Content design (téma-tervező) workshopra!

    Jól jönne némi infó, inspirációt, #lovecontent?
    Kövesd a Content coaching Facebook-oldalát!