Emlékszünk még, ahogy 2020 tavaszától a koronavírus-járvány egyetlen, hosszan tartó robbanásként betöltötte a tudatunkat és a közbeszédet egyaránt? A covid néven elhíresült jelenség nemcsak egy vírust, a pandémiát jelöli, hanem egy életérzést is: amikor a világ teljes lakossága egy emberként szorong (amúgy a többi saját, egyéni szorongása mellett) egy közös témán. Ilyen soha nem volt korábban! Ennyire globalizált világban soha nem történt még ennyire nagy hatású esemény, milliárdok életét alapvetően befolyásolva egyszerre.
Az „új normális” fogalma robbant be ezzel párhuzamosan (amiről itt nálunk is olvashatsz háromrészes sorozatot közel 50 klassz vállalkozó-gondolkozó közreműködésével). Már akkor sejteni lehetett: soha nem lesz olyan a „normális”, mint a régi.
Ebben a furcsán, hirtelen változó világban, az első globális-kollektív vészhelyzet közben vált kézzelfogható valóságunkká a klímakatasztrófa is, ami hasonlóan maximális hatósugarú, de még sokkal összetettebb történet. Finomkodás nélkül (amit állítólag a frissen publikált IPCC-jelentés sem tudott megugrani) vészhelyzetként utalhatunk rá, de ahogy később látni fogjuk, ez nem egyértelműen szerencsés megoldás.
„A Greenpeace szerint a tudomány álláspontja egyértelmű: a helyzet minden eddiginél súlyosabb. A kormányoknak minél gyorsabban cselekedniük kell, és a novemberi klímakonferenciáig (COP26) olyan terveket és célszámokat kell elfogadniuk, amelyek összhangban vannak a 2015-ös párizsi klímaegyezményben rögzített céllal, mely szerint a felmelegedés mértékét 1,5 Celsius-fok alatt kell tartani ahhoz, hogy elkerüljük a klímakatasztrófát.” (Forrás: Greenpeace-összefoglaló az IPCC-jelentésről)
Nem félelmetes ez a szöveg? De, nagyon is!
És a „vegán-lobbira” emlékszünk még? Amikor az állati eredetű élelmiszert elutasító „propaganda” annyira erőszakosnak érződött, hogy egyenesen egzisztenciális félelmet keltett a „húsevőkben”. Így ők még az eredetinél is sokkal elutasítóbbá váltak egy lehetséges életmódváltás megfontolásával szemben… Naná: ha el akarják venni tőled a kajádat, agresszívan visszatámadsz, hát nem természetes?
A klímakatasztrófa szintén tűnhet a „Greta-félék” kattanásának, a Greenpeace pánikrohamának, fűszoknyás lobbisták feltűnési viszketegségének. Főleg akkor, ha még nem érezzük a bőrünkön a tűzvészeket, mert más országban történnek, nem saját kiskedvencünk hal ki éppen a kutyaházból, hanem egy távoli földrész egész más formájú állatai. A mi kontinensünkön ugyan, de teljesen más országokat árasztott el a víz, és a mi bolygónkon ugyan, de teljesen más régiók száradnak ki, egyelőre. Egyébként is: mit tehetnék én, aki szerényen éldegél a maga megszokott körülményei között? Foglalkozzanak ezzel a nemzetek és világok kormányai, erre létrehozott szervezetei, azért tartjuk el őket.
Épp elég saját szoronganivalóm van ebben a megbolondult világban, miért vegyem a vállamra a klímaszorongást is?
A kérdés jó, a kommunikációs aspektus viszont irgalmatlan érdekes.
- Ha egyenesen menő lenne elektromos autót vásárolni (ahogy egyébként a Tesla pl. máris elég menőnek hangzik), és könnyedén elérhető is lenne, kíváncsi lennél rá? (Innen már csak egy ugrás a valóban környezetkímélő közlekedési megoldások használata, amikor mód van rá.) Hogyan csomagoljuk számodra, vagy esetleg helyben fogyasztanád?
- Ha nemcsak fenntarthatóbb, hanem gusztább is lenne a környékbeli farmokról (vagy ügyes közvetítők, pl. az ittaSzezon által házhoz hozott) zöldséget-gyümölcsöt tenni az asztalra, rácuppannál? Megmutathatjuk szép képekkel, jó szövegekkel, hogy van értelme?
- Ha kevesebb fürdéssel és több zuhanyzással még a bőrödnek is jót tennél, ha alacsonyabb hőmérsékleten még jobban is aludnál télen, ha autó helyett vonattal utaznál messzire és közben még olvasni is több időd maradna – érdekelne a dolog? Ezek a Klímakukac első javaslatai, de te is küldhetsz nekik újabbakat, ha játszanál a klímakommunikációval…
Ez a fajta megközelítés nemcsak barátságosabb, sokkal kevésbé nyomasztó, hanem még a saját, egyéni lehetőségeimet is megtalálom köztük, mert kedvet csinált hozzá a kommunikátor. Ez a dolga ugyanis. Aztán pedig vihetem tovább a jó példát, hiszen ahogy Per Espen Stoknes norvég pszichológus ebben a 8 perces beszélgetésben (Mi tart vissza bennünket a klímaváltozás veszélyeivel való szembenézéstől) megmutatja, a szomszédról szomszédra terjedő információ a leghatékonyabb módja a tömeges viselkedésváltozásnak.
Fenntarthatóság: az új kúl
Egy népes FB-csoportban szervezett dedikált beszélgetésen körbejártuk a kérdést: mi lenne, ha klímaszorongást lecserélné a klímatudatosság kifejezés ÉS viselkedés? Milyen kommunikációs szempontokat kéne figyelembe vennünk, ha a témával foglalkozó szervezetnél dolgozunk – vagy esetleg más, pszichológiai hárítás miatt nehezen átadható üzeneteink vannak? Ahhoz ugyanis, hogy befogadhatóvá váljon egy nyomasztó téma, először át kell alakítanunk, például a következő eszközökkel:
- Azonosítsuk a kommunikációs perszónáinkat! Nem mindegy, hogy befolyásos vagy elszigetelt, érintett vagy érdektelen, tájékozott vagy tudatlan embereket szeretnénk bevonni a párbeszédbe! Simán lehet, hogy egy marhatenyésztő vagy egy erdőgazdász másképp reagál egyazon üzenetre, ezért miután megismertük őket, testre szabhatjuk számukra a beszélgetést.
- Határozzuk meg a félelmeiket és vágyaikat a témánkkal kapcsolatban! Ha valaki eleve hárításban van a klímaválság méretével kapcsolatban, vagy már épp felszerelné a napkollektort a háza tetejére, máshogy fogja befogadni a témát. Hangoljuk hozzájuk a publikációkat!
- Találjuk meg a kúl-faktort! Mitől lesz ő jobb / sikeresebb / menőbb/ elfogadottabb / nyugodtabb / boldogabb ember, ha velünk tart a témánk kapcsán? Milyen alapvető vágyát elégíti ki az idea (termék vagy szolgáltatás), amit felkínálunk neki?
- Alapvetően pozitívan kommunikáljunk! A félelem összehúzódott állapotából sokkal nehezebb „helyesen” cselekedni, mint egy együttműködő, energiadús közegben. A hosszú távon élhető emberi környezet fenntartásához erre a fajta előretekintő, nagyon céltudatos, határozott összefogásra van szükség, amit pedig hárítást eredményező paráztatással nehezen lehetne elérni.
- Alapvetően intenzíven, nyitottan, és minél többet offline, élőben, személyesen kommunikáljunk! Amiben együtt vagyunk, amiben látom a mások szempontjait (velük együtt, átérzem őket, kölcsönös empátiával lehetek jelen), amiben közös erőinkkel vehetünk részt, nyomasztóból könnyedén válik inspirálóvá. Az együttműködés csodálatos eszköze is a kezünkben van!
„Nature is resilient”
Erre a típusú pozitív kommunikációra kitűnő példa a „regenerative developement”, a helyreállító fejlődés gondolata. Betegség esetén sem elég pusztán fenntartani a jelenlegi állapotot (ld. sustainability), előbb helyre kell állítani az egészséget, aztán válik fenntarthatóvá helyzet. Eduard Müller előadásában hangsúlyozza, hogy a megoldásaink megvannak, pusztán fel kell őket skálázni. A tudományos eredmények, a technológia mind rendelkezésre áll, már csak bölcsen alkalmaznunk kell ezeket. Visszatérni a természethez, és pusztán az élelmiszertermelést átalakítani szerinte elegendő lehet ehhez. Nyilván nem kell rögtön puszta kézzel szüretelni a napraforgót, de a mezőgazdaság tudatos (és sürgős) újratervezése a klímaváltozás nagy részét ellensúlyozhatja.
A pandémia idején a természet például kapott egy rövid „vakációt”, ami alatt bebizonyította, hogy reziliens, képes helyrehozni önmagát, ha erre teret nyer. A klímatudósok már 30 éve látták, hogy az emberiség a kihalás felé masíroz, a tüzeket, áradásokat előre látták és jelezték is. Ha csak az kellett a viselkedésünk radikális módosításához, hogy ezekből mintát lássunk, ez megtörtént, és most cselekedhetünk. A klímakutatók jelentős része is depressziós, állítja Ürge-Vorsatz Diána, az IPCC magyar alelnöke, és minden bizonnyal megvan rá az okuk. A gyors, összehangolt és hatékony kommunikáció azonban eljuthat tömegekhez – a megfelelően azonosított perszónák és hozzáállások figyelembevételével pedig az egyes emberekig! – így még lesz értelme (és olvasói) a következő IPCC-jelentésnek is.
Jó példák, melyeket nem láthattunk jönni
- Emlékszünk a viccesen ellentmondásos „lótrágya-válságra„? Épp mielőtt megjelentek volna a gépkocsik, London utcáit készült ellepni az akkori közlekedési eszközök ürüléke. Nem történt meg, egy hirtelen változás következményeként, melyet brit tudósok nem láthattak jönni, és amitől a lovakat autók váltották fel (következő praktikus fenyegetésként, de ezt csak később tudtuk meg róluk).
- Vagy rémlik még a Notre Dame újjáépítésére három nap alatt összedobott 1M euró?
- Esetleg az ózonlyuk „begyógyulását” lehetővé tevő 1987-es nemzetközi egyezmény?
- Ha mindez túl távoli lenne: hatékony vakcinák egyetlen év alatt a legeslegutóbbi pandémiára válaszul, rémlik…?
Tudjuk, nincs tökéletes példa, a fentiek egyikénél sem tökéletesen analóg a helyzet. Ami tökéletes lehet, az csak a szándék: harakiri helyett mégiscsak bekukucskálni az egyéni, sőt, akár vállalati, vállalkozói, szakmai lehetőségeink közé is. Kommunikátorként például (ezen a blogposzton túl is) rengeteget tehetek, ha fontosnak tartom a kérdést. Mert ma már nem a klímaaktivistáké a felelősség, hanem minden földlakóé, aki (legalább leszármazottai révén) földlakó szeretne maradni.
Kaptál kommunikációs ötleteket nehezen átadható témák kapcsán?
Azonosítsuk közösen a kommunikációs perszónáidat?
Vagy klímaügyben jeleznél vissza?
Gyere beszélgetni a content design Facebook-jára!
Friss és fontos cikk konkrét egyéni teendőkkel a Qubiten: Ha már nyakunkon a klímaválság, legyünk mi az együttműködők, ne a potyázók!
Köszönet az Inspirálók tagjainak a beszélgetésekért, a sok inspirációért, különösen Móricz Emesének, hogy felhívta a figyelmemet a Regenerative Global Economy létére és a Notre Dame sztorijára is.
