fbpx

Rendhagyó évértékelés: a fejlődés szolgálatában

2021.12.21.

Tervezés előtt mindig ismernünk kell aktuális helyzetünket: innen indulunk az újabb célok (vagy a következő nagyobb útszakasz megfigyelő-megélése) felé. Azért szeretek évet értékelni, mert kiemelkedni a mindennapokból, onnan ránézni egy évnyi fejlődésre mindig fontos rádöbbenéseket hoz. Ajánlom nektek is a fölemelkedős-rátekintős évzárást (persze a pénzügyi-adminisztratív mellett), hogy tudatosan indulhassatok neki a következőnek, és hogy az értékelés közben adódó apró meglepetésekkel megajándékozzátok magatokat! Ez itt a content design 2021-es évértékelés rövid kivonata.

Tavalyhoz képest simább év áll mögöttünk. Nemcsak a frissen induló vállalkozáshoz, és a világjárványhoz sikerült (aránylag fájdalommentesen) alkalmazkodni, de kevesebb pörgést is, hosszabb távú projekteket hozott az év. Emellett örömmel állapítom meg, hogy épp azokkal a megbízókkal tudunk egyre inkább közös értéket alkotni, akikkel valóban kiteljesedhet a saját misszióm is.

Klíma-sorozat, hatás-fókusz

Nyáron beütött a klímaszorongás. Válaszul szakmai szemmel ránéztem a helyzetre: a klímaválság kommunikációjával kapcsolatban háromrészes sorozat (és sok kapcsolódó csodás beszélgetés) végére jutottam arra a következtetésre, hogy nyomasztással nem lehet változást elérni. A hurrá-optimizmus, vagy katasztrófa-relativizálás sem megoldás, de a közös energiaforrások mozgósításához reális, és előremutató közös szótárra van szükségünk. Mindazokkal, akik érintettek a témában, tehát nagyjából a Föld teljes lakosságával együtt.

Büszkeség: ha végignézek az éven, jobbára olyan tartalomfejlesztési projektekben vehettem részt (a korábban jellemzőbb digitális fókuszok mellett), ahol megbízóim a test, a lélek, vagy akár az életmód fejlesztésén dolgoznak. Ilyen volt a MotiBro, az ittaSzezon, vagy akár a táncos-önfejlesztős, és a egészségmegőrzéssel foglalkozó ügyfelekkel való együttműködés is. Emellett a digitális fejlődés továbbra sem elhanyagolható téma, ezen év elején a SMARTBooks-szal, és tavaly december óta folyamatosan egyik kedvenc hazai márkámmal is dolgozhattam, a Számlázz.hu PARKban. (Utóbbi évértékelőjét „véletlenül” szintén ma publikáltuk!) Az Autisták Országos Szövetségének megbízása pedig azért volt felemelő történet, mert egy olyan társadalmi csoport szemével nézhettem bele a kommunikációs távcsőbe, amivel alig foglalkozunk, amíg nem vagyunk magunk is érintettek.

Impact: fejlődésben a társadalmi hatás

Őszre pedig megérkezett az együttműködés, ahol az emberi tevékenység társadalmi és környezeti hatásán nagyban tudunk dolgozni. A Scale Impact úgy ad hálót a hal helyett, hogy még a halászni tudást is mellékeli hozzá. Ez azt jelenti, hogy civil szervezeteket, társadalmi vállalkozásokat hoz össze vállalati támogatásokkal – de nem simán forrásteremtésen dolgozik, hanem hosszú távú fejlesztési projekteket menedzsel, hogy az impact szervezetek valóban elérjék a hatást, amiért létrejöttek. Legyenek menedzsment, pénzügyi, marketing, fundraising, és egyéb készségeik, amik nélkül egyszerűen csak a szokásos civil lelkesedést tudnak beletenni, professzionalitást továbbra is sokkal kevesebbet. Ha csak az előző előtti mondat hosszát nézzük, nem egy egyszerű küldetés kommunikációs szempontból…! Viszont amikor az alapítói interjúkat olvasom (najó, készítem is:), pl. itt meg itt), egyre jobban értem: valójában az ügy a lényeg, nem az NGO-k vagy a támogatók, akik ügyködnek rajta. Valódi hidat építeni a társadalmi célok és a források közé, hiánypótló kezdeményezés, amiben igazi megtiszteltetés részt venni.

A mai Nap

És akkor térjünk a lényegre! Ugye tudjátok, hogy ma van a téli napforduló? Ez azt (is) jelenti, hogy mától hosszabbodnak a nappalok, kifelé tartunk a sötét évszakból! Talán nem is véletlenül „esett” erre a napra az évértékelés? Talán nektek is sikerült egy kis napfényt magatokba szívni az ünnepléshez, a pihenéshez, a fordulathoz? Remélem, és sok-sok fényt kívánok a content design minden munkatársa nevében! 🙂

Napsütés: Photo by Linda Xu on Unsplash

Oszd meg ismerőseiddel is!

Hasonló bejegyzések

Csaó 2023, heló 2024! :)

Csaó 2023, heló 2024! 🙂

Mi volt fontos, mi volt univerzális és mi volt személyesen meghatározó az utóbbi 12 hónapban? 3+1 trend, és legszebb pillanatok 2023-ból

bővebben