fbpx

Ügyfelem ügyfele az ügyfelem

2020.05.05.

ugyfelem_ugyfele

Amikor B2B (business-to-business) területen dolgozunk, sakk-nagymesteri képességekkel vágunk bele a projektekbe: három-négy lépéssel előrébb kell járnunk, és a B2B második B-jének ügyfeleire gondolni a kapacitásunk kb. 80%-ával. A maradék 20% lehet a saját ügyfelünké.

„Ebben az univerzumban alapvetés, hogy azokhoz kell a megoldásaid formálni, akik azt igénybe veszik.”

Kolozsi István (Isten hozott az ígéret földjén)

Az aktuális krízis nyertesei azok a szakemberek és cégek, amelyek megtalálják a fordulópontot: az átállás, a kiugrási lehetőségek speciálisan rájuk vonatkozó, csak őket érintő egyetlen módját. A fenti cikkben (nagyon rövid, olvasd el!) például úgy, hogy a „minden csak egy kattintásra van” alapelvhez is alkalmazkodunk.

A design gondolkodás nem mai ötlet. Voltaképp ősi megközelítés. Intuitív alkalmazása minden sikeres szolgáltatónál megfigyelhető. A végfelhasználó problémáját talán épp belülről ismeri: a ma 200 ezer usert kiszolgáló Számlázz.hu alapítói azért kezdtek online számlázót fejleszteni, mert online szerettek volna számlákat kibocsátani vevőiknek, és 2005-ben erre még nem volt módjuk. Jól megcsinálták! 🙂

De ha nincs saját tapasztalat, menjünk ki, kutassuk le, tárjuk fel a problémát, amire megoldást kínálunk – és ismerjük meg az embert, aki ezzel a problémával küzd. Mert neki adunk valamit. Amikor annak a szolgáltatónak szolgáltatunk, aki a problémát megoldja, ugyanerre az emberre kell gondolnunk. Ő mire kíváncsi? Mit keres a neten? Mit keres a neten, ami még nincs fönt? Mit keres a beszélgetéseiben, amire a neten eszébe se jutna rákeresni? Mit keres álmatlan éjszakáin a saját fejében, amire még rákérdeznie is korai…?

Ha webdesigner vagy, megbízód vevőire kell gondolnod, amikor ügyfeled site-ját tervezed. Ha szervezetfejlesztéssel foglalkozol, olyan céget kell „építened”, ami ennek a cégnek a célcsoportját optimálisan szolgálja ki. Ha alkalmazást fejlesztesz, naná, hogy a végfelhasználóval foglalkozol, a megbízód „szinte csak” közvetít köztetek.

Ehhez kell az a bizonyos empátia, amivel például a meet | minden képzése indul (ld. a képzésről szóló cikk), és amivel minden perszona-feltárás mélyen átitatódik, különben nem működne.

A B2B gondolkodást lassan végleg felváltja a H2H, azaz human-to-human: az embertől emberig működés. Ha most kapcsolódunk ehhez a szemlélethez – mert tömegek érkeztek frissen „digitáliába”, és mindenki megtanult elkattintani arról, másra cserélni azt, ami nem tetszik neki – akkor tegyük most. De most már muszáj!

Hol alkalmazhatod saját bizniszedben ezt a szemléletet? Találjuk ki együtt, vedd fel velem a kapcsolatot!

Olvasnál még content design témában?

Gyere, beszélgessünk tovább Facebook-on!

content design workshop

ÉRDEKEL A TERVEZŐI MÓDSZERTAN?
JELENTKEZZ A KÖVETKEZŐ CONTENT DESIGN (online) WORKSHOPRA!

Nyitó kép: Sharon McCutcheon, Unsplash

Oszd meg ismerőseiddel is!

Hasonló bejegyzések

Ikigai és az inspiráció forrásai

Ikigai és az inspiráció forrásai

Kedves régi ismerős keresett meg még 2020 közepe táján azzal, hogy mostantól tanácsadóként dolgozik, és szeretné a tartalommarketingjét rendbe tenni, content coaching érdekelné. Nekiláttunk feltérképezni a vállalkozását, a kommunikációs üzeneteit, és ránéztünk a...

bővebben
Tématervezéstől kontent kalendárig

Tématervezéstől kontent kalendárig

Szuper kérdést kaptam egy content design workshop után: "értem a keretrendszert, megvannak a perszónák, tök jók a témák, amiket összeötleteltünk nekik: de hogyan lesznek ebből tartalmak?" Ezen a workshopon lényegében egy szimulációt végeztünk: eljátszottunk egy...

bővebben
Mire jó egy lábtörés…

Mire jó egy lábtörés…

Mondhatnánk, hogy semmire, és orvosi szempontból tökéletesen igazunk is lenne. De mégiscsak kiesik belőle néhány tanulság, egyet megosztok saját friss tapasztalataim közül. Novemberben sikerült úgy eltörnöm a bokám, hogy a lemezelés-csavarozás után másfél hónapig...

bővebben