fbpx

„Ez a trutyi” – és ami vele együtt, majd utána jön

2020.03.17.

Al Jarreau

Csetelés közben szaladt ki a „számon”: ha sokáig tart ez a trutyi, hírfüggő leszek… „Ez a trutyi” itt sok mindent jelentett: a vírus maga, a világjárvány, a karantén kollektív „kényelmetlensége”, és a várható gazdasági bezuhanás együttvéve…

De nem hagyom, hogy egy komplex nyomasztás-felhőként hatalmasodjon el rajtam a sok összefüggő hatás. A vírustól nem tartok, mert egészséges vagyok, talán észre sem veszem, ahogy átvonul rajtam. A világjárványban együtt vagyunk jelen, bízom a kollektív erőnkben, fegyelmünkben. A karantén: igen, most nagyon sz@r, de rosszabb helyre se legyek soha bezárva, mint a saját lakásom. Hogy válság lesz, azt tudtuk – most telibe kapjuk, ahelyett, hogy sokáig kalkulálgatnánk, mikor üt már be.

Járulékos veszteségként könyvelhetjük el, hogy sokan (még inkább) hír- és digitális függővé válnak a karantén idején. Egyrészt muszáj tájékozódni, mindenkit érintenek a percről percre változó hírek, másrészt jólesik legalább digitálisan összekapaszkodni a fontos embereinkkel, csoportjainkkal. Harmadrészt viszont be vagyunk zárva, és dolgozni, szórakozni, kapcsolódni is csak online tudunk – naná, hogy túlfogyasztunk, minden másban úgyis korlátozva vagyunk.

Emberként is és szolgáltatóként, vállalkozóként is pörög az agyam, mi van?, mit kell tennem?, mit muszáj?, mit tilos?, hogyan segíthetek?, milyen veszélyeknek vagyok kitéve én magam? Hogyan tovább?

Iszom a híreket és integrálok – ezek most a fő látvány-elemek:

  • Társas támogatás: a társas távolságtartás szinte elemi erővel löki elő magából a társas támogatás hullámait is. Ezekről itt írtam múlt héten, de a hullám nem csitul, sőt egyre erősebb, és ezt iszonyú jó látni!
  • Válság jön, fejlődést is hozhat: már egy ideje lehet tudni, hogy a 2008-ashoz hasonló gazdasági világválság közeleg, ennek hatalmas lökést ad most a koronavírus járvány. Ha hirtelen mindenki visszafogja a költéseit (amellett, hogy egész iparágak, például a turizmus egyetlen pillanat alatt dőlnek be), továbbgyűrűzik a lassulás mindenhova. Vannak viszont területek, amelyek fellendülnek! Akár helyzeti előny, akár egy kreatív váltás miatt, hatalmas lehetőségeket is rejt a fenyegetés. Vidéki szálloda online főzőkurzusokra és pizza-kiszállításra áll át hirtelen, a digitális oktatással foglalkozó cégek hatalmas kereslettel néznek szembe egyik napról a másikra, és így tovább. 2020 a kreatív fordulatok éve!
  • Digitalis update: egész társadalmak költöznek online platformokra, home office, home schooling egy hét alatt beindult. Ügyfeleimmel napközben, családdal és barátokkal esténként Zoom-olok, és ez hosszú távon visszafordíthatatlan változás. Lehet ebből még sok haszna a világnak – nyilván, ahogy mindent, ezt is jól kell használni. (Élni vele, és nem visszaélni – ld. még: járulékos veszteség fent.)
  • INTENZÍV KOMMUNIKÁCIÓ: a legtöbb marketing-, válság- vagy stratégiai tanácsadótól látom a javaslatot, sőt felszólítást: ne visszavegyél, épp hogy erősíts a marketingeden. Nemcsak a megnövekedett információigény miatt, hanem azért is, hogy látható maradj, azokban az időkben is, amikor talán a versenytársaid közül nem mindenki lesz elérhető.

Együtt vagyunk benne, együtt mászunk ki belőle

Megnyugtató, sőt, egyenesen szívmelengető: azokkal a partnerekkel, barátokkal és forrásokkal erősödik a kapcsolat, akikkel egy irányba, felfelé folytatjuk. Akinek pedig még nem fordult egyenes irányba a szekere, azokért visszanyúlnak a kezek, egész társadalmak közösen lábalhatnak ki a „trutyiból”. Ahogy a járványból is: csak akkor, ha egyszerre mindenki otthon marad, akkor lassíthatjuk a terjedést. Mivel együtt vagyunk ebben mind benne, szeretném, ha valóban értékes támogatást adhatnék neked is, és együtt erősödhetnénk, amikor a megfelelő mennyiségű pislogás után eljön az ideje.

Mit tehetek érted content tanácsadóként?

Ha a tudásom, tapasztalatom és a közösség ereje segíthet neked az egyenesbe kerülésben, vedd fel velem a kapcsolatot, és egyéni támogatást nyújtok neked. Kapcsolódnál az online fejlődéshez, a közös gondolkodáshoz?

ONLINE TARTALOMTERVEZÉS vedd fel velem a kapcsolatot és jelentkezz április végéig önköltségi áron elérhető egyéni content design workshopra, hogy a content design módszertanával előre tervezhessük tartalmaidat, #együtt!

Miért fontos ez?

Mert a válságkommunikáció első szabálya, hogy előbb a válságot kezeld, aztán jöhet a kommunikáció. De rögtön utána jöjjön a kommunikáció! Fejben minimum, de lehetőleg írásban is legyen meg a kivezető utad – aztán, ahogy egy elegáns döntéssel rákanyarodsz a krízisből kivezető útra, vedd szemügyre az utat szegélyező rügyező fákat, és a menetszél simogatásának is örülj meg hirtelen! 🙂

Azok a cégek kerülnek ki a járvány lábnyomába lépő gazdasági visszaesésből komolyabb veszteségek nélkül, akik felkészültek a folytatásra. Hatékony, tiszta, őszinte, releváns kommunikációval (is).

Al Jarreau – We’re In This Love Together

Utóirat: a gyönyörű hangú (és szerintem úgy, ahogy van, utolsó éveiben is elképesztően gyönyörű:) Al Jarreau három éve meghalt, de a zene épp olyan élő, mint valaha. Arról énekel, hogy együtt vagyunk benne szügyig – nála épp a szerelem van terítéken, de a járványban, a válságban épp így vagyunk benne, együtt: a forma változik, a lényeg a miénk marad!

Gyere beszélgessünk tovább a Facebook-on!

Oszd meg ismerőseiddel is!

Hasonló bejegyzések