fbpx

Tartalommarketing egyensúlyok 3. – A STRUKTÚRA

2023.08.03.

tartalommarketing egyensúlyok: struktúra

Harmadik rész – Mennyire tervezett? Mennyire spontán?

A tartalmi ökoszisztéma elemein végiglépegetve leendő vevőd a saját egyértelmű útján jut el nullától a termékig. Ha jól csináljuk, nem bolyong az erdőben, hanem lépésről lépésre egyre tisztább számára: a problémájára itt végül valódi válaszokat kap. Talán a saját kihívását is jobban megérti első körben, talán a megoldás is egész más lesz (ezt veszi majd meg nálad), mint az eredeti elképzelése volt. Lényeg, hogy a tartalmaid segítik őt végig ezen a kiránduláson. Sok összetett réteget, finom egyensúlyi helyzetet kell megtalálnunk építkezés során.

A tartalomdesigner – mint egy székekből rakott torony tetején egykerekűző artista, aki persze tányérokat is pörget közben – ezekért az egyensúlyokért is felel, főleg, ha nem pusztán a tervezésben vesz részt. 

A Tartalommarketing egyensúlyok sorozat első részében azzal foglalkoztunk, hogy mennyit “tegyünk ki” tartalomként abból, amit aztán szolgáltatásként értékesítünk. A második részben azon merengtünk el, hogy a “jobb és bal agyféltekés” működések hogyan képeződnek le a tartalmak tervezése, készítése során. 

Most arra nézünk rá, hogy hogyan találkozik egymással a strukturált, az előre kitalált, és a frissen felpoppanó, az adott esetben minket is meglepő tartalmi ötlet…

A tervezett

Ha már dolgoztunk együtt, ismered a járást: gondos tervezési folyamatban tárjuk fel az (üzleti és marketinges) céljaidat, célcsoportjaidat, versenytársaidat, és így tovább. A végén eljutunk a kommunikációs perszónákig és az üzenetekig, de itt újabb nyúl ürege tárul elénk. Célközönségünk ugyanis többféle módon összetett: 

  • abban is, hogy épp kiről van szó a több különböző vevői karaktered közül
  • de abban is, hogy adott perszóna hol tart éppen a vásárlóvá válás útján

Lehet, hogy még csak nézelődik – vagy még annál is „fiatalabb”, a problématudat sem épült még föl benne egészen? Lehet, hogy már vásárolt nálad, megoldottad már egy problémáját, és a következő kedvenc terméke megkeresésén jár az esze, amit szintén te fogsz neki megadni? Akárhol is tart éppen, más és más típusú tartalmaidra nyitott, a saját állapotának megfelelően. 

Nos, ez csak egy villanásnyi betekintés a tervezés fázisába. A végére lesz egy jó vaskos ötletpakkunk, amiből tartalmak készülhetnek, akár a következő sok hónap, több év során is, perszónánként és fázisonként, tetszés és igény szerint. 

A spontán

Amikor mindez már a “véredben” van, a csapatod DNS-ében a lenyomat, ezen a struktúrán belül – vagy akár néha kicsit ki is lépve belőle – nyugodtan spontánkodhatsz. (Főleg akkor, ha dolgozik már benned a „kontentfej”, a szinte reflexként működő ötlet-kollektor, a napi eseményekből tartalmat ötletelő automatikus funkció.)

Ma például egyik kedvenc kávézómban ülve fogalmazódott meg bennem: írnék róla egy posztot. Igen, a kedvenc kávézómról. Hogy jön ez a tartalommarketinghez? Úgy, hogy találkoztam már itt ügyfelemmel, sőt leendő ügyfelemmel is, véletlenül. Ha tudtuk volna előre, hogy itt összefutunk, akkor sem mentünk volna máshová, örültünk egymásnak. Amikor pedig szándékosan ide beszéltünk meg találkozót, épp annyira esett jól a kávé, mint egy végigdolgozott digitális nomád délelőtt során. Miért?

  1. Mert miért ne tudja meg a többi digitális nomád (akár potenciális partner), hogy itt válthatunk egy-két keresetlen szót, ha mindketten erre járunk? 
  2. Nem érdemli meg a Madal Café ezt az apró gesztust, egy ajánlást a kedves kiszolgálásért, a gusztusos környezetért, az isteni vegán sütikért ráadásként? De, szerintem simán! 🙂 
  3. Sőt, biztos vagyok benne, hogy neked is született már aránylag spontán módon jól teljesítő LinkedIn posztod, amiben nem kerested egyetlen gondosan tervezett perszónád kegyét sem, mégis hozzájárult a gondolatod a világ ilyen-olyan jobbá tételéhez… Talán ezekre nincs épp annyira szükség, mint a jól vasalt bölcsességre? Dehogynem!

Tervezett és spontán találkozása „a levegőben”

Ahogy két repülő artista elkapja egymás csuklóját (kérlelhetetlen pontossággal, vagy belehalnak!), úgy találnak közös értelmet a pillanatból születő, és a hosszas tervezést követelő tartalmaid is.

Egyensúlyba érdemes tehát hozni a tervezett és a spontán megnyilvánulásokat – mert egyik sincs meg a másik nélkül. Képzeld ezt úgy, mint egy beszélgetést! Tudod előre, hogy meg kell beszélnetek valami fontosat egy munkatársaddal, előre egyeztetett röp-míting keretében. De biztos, hogy átdumáljátok közben az új kolegát, aki egy hete pörgeti még csak veletek, és máris megkedveltétek…. A kétféle interakcióból áll össze a teljes megbeszélés. A tartalmi ökoszisztémád a kétféle tartalmat (és a spektrumon minden átmenetet) igényli, kéri, meghálálja.

Beszélgessünk erről (és ami spontán még felmerül közben)? Vedd fel velem a kapcsolatot!



Nyitókép: az Egyensúly sorozat illusztrációi Lőrincz Emőke vizuális művész festményeinek felhasználával készültek, többnyire a Cirkusz sorozat képeiből. 

Oszd meg ismerőseiddel is!

Hasonló bejegyzések