Avagy: a nyitott társadalom a mi (tartalmaink) feladata is?
Spanyolt tanulok Duolingón, mondjuk inkább gyakorlok. Vannak benne kis banális történetkék, leginkább kifejezéseket segítenek tanulni, jellegzetes fordulatokat használnak, ékegyszerű „vonalvezetéssel”. A mai történetben Bruno és Héctor, két idős úr beszélgetett egy dalról, amit együtt hallgattak. Egyikük szereti („me gusta„), másikuk szerint uncsi („muy aburrido„). Amikor Bruno felidézi, hogy első randijukon is ez szólt, hirtelen Héctor is „megszereti”… Csattanóként Bruno felkéri táncolni Héctort, aki boldogan csatlakozik hozzá. Teljesen normális „kontent”, miért kell posztot írni róla?
Volt egy kollégám, aki azért vétózott meg egy stockfotót, amit a blogra illusztrációként használtunk volna, és amin két ember tart valami kütyüt, mert az „egyik kéz túl sötét„. Teljesen normális kéz volt, miért ne szerepelhetne?
Színesbőrű modelleket, és kifejezetten a provokációt szolgáló képi elemeket először a Benetton márka, és a Benetton-kampányairól elhíresült Oliviero Toscani fotós használt a tömegmédiában. Erről olvasd el a Kreatív 2001-es cikkét: Egyesült színek, vagy a szintén a Kreatívban megjelent, 2004-es Színtévesztés c. cikkemet, melyben még „etnikai marketing”-ként aposztrofáltuk a jelenséget, „teljesen normális” helyett. Pedig Nyitottak vagyunk mozgalom alapítói szerint
„nyitottnak lenni nem csak helyes, hanem meg is éri.„
Vállalkozóként, tartalommarketingesként van felelősségünk egy olyan társadalom ábrázolásában, amilyet látni szeretnénk? Van lehetőségünk? Van „kedvünk”? Célunk? Inspirál? Szoktad?
