„Az a nagy truváj, hogy később is csináljam”

Számomra (legbelül) aznap lett vége a karanténnak, amikor ezt egy keszthelyi étterem a FB-oldalán kihirdette. Náluk ugyanis a kerthelyiség már szeretettel fogadja a vendégeket. Ugyenezen a napon táncoltam először mezítláb a fűben, a virágillatban, és ezekben a napokban kezdtem mindenféle találkozókról is hallani innen-onnan… Eufórikus apróságok ezek, pedig részemről nem éltem meg valódi bezártságnak a karantént.

Így is nagyon elegünk van! A karanténból alaposan, a görbe-kisimításból régóta, a túltolt virtuális életből eléggé, a járványhírekből borzasztóan, az összeesküvés-elméletekből súlyosan. Főképp meg a sok tanácsból, találgatásból, tapasztalat-osztásból… Más szempontból viszont épp semmiből nincs elegünk. Elvagyunk a tavaszban, a frissen felfedezett otthoni molyolásban, meditációban, munkában.

Márciusban, az Átalakulás-sorozat első részében főleg vállalkozókkal beszélgettem (írásban), és azt kérdeztem tőlük, hogy szerintük hogy alakul majd az “Új Normális”. Áprilisban, a második részben újabb 18 vállalkozót (coachokat, technológiai és UX-szakembereket, szerzőket, gondolkodókat) kérdeztem a karantén kezdete óta eltelt két hónapjukról. Mostanra lassan már negyed éve csücsülünk otthon, és bőven van mit megosztani. Ezúttal művészeket, alkotókat, a kreativitással valamilyen speciális módon kapcsolódó embereket faggattam. Három kérdést tettem fel nekik, amiből egyre vagy többre is válaszolhattak. Lesz itt bőven elgondolkodni-, sőt, vitatkoznivaló is…

Olvasás közben pedig hallgassátok az ő zenéiket, amiket már a karantén alatt publikáltak!

Úgyhogy vedd fel te is a kesztyűt, és elemezzük együtt a helyzetet! Tényleg nem létezik a járvány? Hatalmi manipuláció lenne az egész? Valóban semmi baj a home office-szal – csak rajtam kívül mindenki más menjen már vissza a munkahelyére meg a suliba? Tényleg végtelen mennyiségű ihlet forrása lenne a bezártság? Nem is bezártság az a bezártság – esetleg épp ellenkezőleg? A két előző részhez képest sokkal személyesebb, szinte egész intim válaszokat kaptunk, tőlük:

• Bérczes Ádám, aki 20 évig “zeneipari háttérmunkás” volt, majd művész-coach és természetgyógyász (SzemlÉletmód tanácsadó) lett. Kitűnően úszik: együtt edzettünk egy időben! 🙂
  
• Bojár Iván András, aki művészettörténész, építészetkritikus, az Octogon Magazin és a 10 millió Fa mozgalom alapítója. Első főszerkesztőm volt! Kezébe vette a papíron átadott cikkemet, egy svungra végigolvasta, felnézett, közölte, hogy “Tetszik.”, és onnantól a szerkesztőség tagja voltam.
  
• Shai Dayan, aki Portugáliában élő multi-instrumentális zenész, non-dualista tanító. Meditációs kurzusokat tart Voice Being elnevezéssel, világszerte utazások mellett online is, már a karantén előtt is.
  
• Doffek Gábor, aki punkzenészből lett profi rendezvényszervező, de legtöbben talán a wmn.hu vendégszerzőjeként és a TEDx Liberty Bridge Women színpadáról ismerik. Én őt is a suliból! 🙂
  
• Kis Ervin Egon, akit legalább annyira jellemez legendás film- és színház-rajongása, mint munkája, hivatása, az üzleti stratégiai tervezés, amiben sokan zseninek tartják.
  
• Lombos Márton alias Lombos úr, aki csodás énekes, előadó, dalszövegíró, zenei projektek vezetője, producer, rádiós- és tv-s műsorvezető, plusz most épp gitározni tanul!
  
• Lőrincz Emőke, aki nemcsak őrülten tehetséges grafikus, hanem festő is, és első kiállítását megnyitni épp engem sikerült meghívnia, mert nagyon régi barátok vagyunk.
  
• Palya Bea, aki énekes és dalszerző, előadó és tréner, és ugyanolyan kirobbanó energiával van jelen az online térben mint a színpadon, vagy akár egy mélységesen személyes beszélgetésben.
  
• Rutkai Bori, aki az egyik legsokoldalúbb alkotó az egész világon: gyerekdalait klippel együtt rajongásig szeretem, persze, mert videoművész is, nemcsak költő és zenész: hát így könnyű! 🙂
  
• Simonovics Ildikó, aki divattörténész-muzeológus, és a My Home Office Challenge Facebook-csoportban egészen sajátos korrajz összehozásán fáradozik, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye számára.
  
• Tabeira Iván, aki pont annyira született latin, mint tipikus magyar, mondjuk ez utóbbit ki fogja húzni a bemutatásából, de közben hihetetlen frontzenész, most épp (például) a Los Orangutanes-ben.
  
• Tarr Hajnalka, aki képzőművész, műterme a lakásában van, és tőle származik az Indexen elhíresült mondás, hogy “az otthon maradást azt úgy kell csinálni, hogy nem mész ki az ajtón.”
  
• Weiler Péter, aki performansz- és festőművész, vállalkozóként szinte botrányhős, és a gyerekkorunkban Szúnyognak becézett balatonlellei pajtás bátyja (azóta is folyamatosan).
  
• Wild Judit, aki kézműves ékszertervező, néha gyerekjátékokat varr, és olyan régen váltott a kommunikációsból a kreatív szakmába, hogy arra már senki nem is emlékszik…

1. “hiányzik a törékeny és önfeledt korábbi életünk”

Első kérdés: Neked lett már valaha nagyon eleged a járvány kitörése óta ebből az egész miskulanciából? (Ha igen, meddig tartott – ha már elmúlt)?

A “nem is létezik”-től a “tartson sokkal tovább”-ig van minden! Ez azért lehet, mert nemcsak a megélések, de még az “egyszerű” járvány szó értelmezése is ezerféle lehet. Mit értünk szokások alatt? Mit értünk bezártság alatt? És kinek mit jelent a hullámzás hangulatok, állapotok között?

“Nem leszek túl píszí. Nekem az eleje óta elegem van ebből. Ez a járvány-kampány számtalan sebből vérzik, melyeknek feszegetéséről bárki olvashatott már. A hatalomnak való kérdés nélküli engedelmeskedés, a média pánikkeltésének való gondolkodás nélküli ‘felülés’ mélyen elszomorít. Fortélyos félelem igazgat. Az ember fogva van tartva saját halálfélelme által. Ebben a ‘tudatállapotban’ pedig egészen egyszerű kérdések meg-nem-válaszolása mellett is elsiklik.” — Bérczes Ádám

“Igen, többször is. Voltam már napokig az őrület határán attól, hogy a rohadt életbe egy lábtörlőn ülve veszem a cipőm hetek óta, egy nyomorult gumikesztyűben próbálok zsömlékhez jutni egy boltba, miközben belehelem a maszkom mögül a szemüvegemet, szédülök az egésztől, fél órán át tart elindulni és megérkezni valahova, nem tudok se a munkára, se a családra rendesen koncentrálni, mert amikor dolgoznom kellene, akkor az Egy kis malac röf-röf-röf megy a fejemben, amikor játszani kellene tiszta erőből, akkor excel táblákon kattog az agyam. Se játszani, se pihenni, se dolgozni nem tudok rendesen, szóval igen, időnként rohadtul elegem van ebből az egészből.” — Doffek Gábor

“Igen, lett, sőt, volt olyan hét, hogy minden nap volt elegem, és másnap újra lett. Most oké vagyok, elmúlt, csinálom, amit kell, és alapvetően izgalmasnak tartom. De volt olyan, hogy elhajítottam volna már párszor a telefont, mint Anna Hathaway a szökőkútba, a Prada film végén. A leghosszabb ilyen állapot kb. két óráig tartott. Utána kreatív lettem.” — Palya Bea

“Fantasztikus adományként éltem meg ezt a ‘kiszakadást’. Igazából prolongálnám, azzal a különbséggel, hogy lehessen legalább 500 fő alatti koncerteket csinálni, mert a zenélés már kezd hiányozni, meg lehessen szabadon a szabadban lenni. (…) Sokfajta lobbit képzelek a rendelkezések mögé. Ha egységesen lenne minden szigorítva, azt jobban el tudnám fogadni, mint ezt a katyvaszos, érezhetően érdekekhez kötődő rendeletcsomagot.” — Rutkai Bori

“Sok mindenből van elegem 🙂 leginkább a távolságból, amit be kell tartanunk. A vírus mindenhol ott van, legalábbis oda képzeljük, oda kell képzeljük minden találkozóhoz, még a tükörbe nézve is el tudjuk képzelni, hogy netán már bennünk van. Szóval hiányoznak az ölelések, közelségek, nevetések, bulik, és minden, amihez sok ember szükséges.
Azt mondják a pszichológusok, hogy 60 nap kell ahhoz, hogy valami szokássá váljon. Lehet, hogy a járvány kapcsán sok új szokásunk lesz. Biztos lesz olyan, amit nem bánunk, de azért hiányzik a törékeny és önfeledt korábbi életünk. Minden relatív, persze kinek milyen volt, de ez most olyan feszült, és óvatos, amiben nehéz feloldódni. Olyan érzésem van, mint amikor vége a nyárnak, de még jó idő van.” — Weiler Péter

“Persze, általában minden második héten. Általában van egy hét ‘elegem van, deszar ez’, és egy hét ‘jó, azért ez viselhető, sőt lehetőségek is vannak benne’. Először volt az ‘úristen miből fogok élni’-hét (saját vállalkozásom van, ékszereket készítek, ami hát most nem egy konjukturális iparág), aztán volt az ‘általános depresszió, mi lesz a világgal’-hét, és legutóbb, a múlt héten volt a ‘nem bírom tovább, közösségbe akarok menni, látni akarom a családom, nemcsak videón’-hét (egyedül élek). Április utolsó hete most jó volt, úgyhogy kíváncsian várom, hogy mit hoz a következő hét.” — Wild Judit

2. “az a váltás is kihívás lesz.”

Második kérdés: Szerinted hogyan „szakad vége”, hogyan térünk vissza (ha visszatérünk) a megszokottabb életmódhoz?

Érdemes az összefüggéseket vizsgálni, és sokkal nagyobb távlatból próbálkozni az értelmezéssel. Amilyen traumákat, sorsfordító változásokat korábban átéltünk, azokkal kapcsolatban is csak sokkal később bontakozott ki az életünkben felvett valódi szerepük. Korai lenne ezen töprengeni tehát? Dehogy! Sosem foglalkoztatott még ennyire sok embert egyszerre ugyanaz a téma!

“Tekintettel arra, hogy a covid a klímavészhelyzet keretén belül értelmezhető csak érvényes módon, így a járvány elülte nem hoz majd a hajdanvolt szép napokhoz visszatérést, mert a különféle válságjelenségek sora vár ránk. Ezek között csupán egy elem, hogy a valós eredetét tekintve gyanús, de nem igazolható vírus tapasztalata kiváló alkalom a későbbi virális hadviselésnek. S ezt a lehetőséget olyan legatyásodott hatalmak, amilyen az orosz, vagy olyan feltörekvőek, amilyen Kína, netán India, nem lesznek restek alkalmazni a későbbiekben.” — Bojár Iván András

“Örülnék, ha magabiztosan azt mondhatnám, a világ változni fog. Jobban figyelünk majd a környezetünkre, megbecsüljük majd egymás munkáját, nem kergetjük ugyanazzal a lázzal a mások által vizualizált jólétet (magasabb státusz és vele járó cafeteriák, nagyobb autó, okosabb hűtő, drágább öltöny, stb.) és az ebből eredő büszke létezést. A tárgyakban újra a funkciót látjuk, de legfőképpen visszatalálunk egy emberibb önmagunkhoz.
De csak a magam nevében beszélhetek. Sportoltunk, tanultunk (magukról is), dolgoztunk, pihentünk, mindezt úgy, hogy a gyerekeimmel együtt majd 30 év múlva úgy emlékezzünk erre az időszakra, hogy milyen jó kis időszak volt. Ha már ezt továbbviszem, azt hiszem, egy kicsit változtattam… hogy másként térjünk vissza.” — Lombos Márton

“Az a váltás is kihívás lesz. Most magot vetünk egy csomó új dolognak – én zenészként, előadóként, trénerként biztosan – és ha visszaállunk, ezek a dolgok elkezenek szárba szökni, közben a régi dolgok is visszatüremkednek majd.” — Palya Bea

“Nem tudom, hogy fog véget érni. Érdeklődés hiányában elmarad, elkopik…Vagy ha eladtak már minden maszkot, vakcinát, és a wcpapír gyárosok már kipukkadnak a sok pénztől, és minden folyó medrében már csak domestos fog habzani… vagy tesz még egy kört a Földön a virnyus…vagy jön egy újabb, komolyabb kataklizma esetleg. Én arra tippelek, de ne legyen igazam.” — Rutkai Bori

“Szerintem olyan igazi megnyugvást a vakcina hozhat el. Akkor érezzük majd újra, hogy kezet lehet fogni a másikkal. Le merünk ülni szorosan egymás mellé egy belvárosi színházba, és ha elalszom a repülőn, és netán egy idegen vállára hajtom a fejem, az sem lesz a világ vége…haha.” — Weiler Péter

3. “pozitívumaira lehet és érdemes figyelni”

Harmadik kérdés: Számodra mit jelent a karantén – most, hogy már a „Quaranta giorni”, azaz a 40. napon is jócskán túlléptünk?

Felborult életritmusok, kevésbé hatékony munka, jóval hatékonyabb elmélyülés, és persze a társas megvonás, meg annak következményei dominálnak szinte mindenkinél. Hosszú távon azért mégiscsak lényegesen jobb karantén nélkül..! 🙂 Amit a válaszadók hozzáállásából olvasóként magammal viszek, az az lesz, hogy az éleslátás kincs, akár jövök-megyek, akár otthon gubbasztok, amikor épp ez van…

“A karantén elzárást jelent. Szociális böjtöt. Elszigetelődést. Elnehezülő kapcsolatokat. Függő állapotba helyezett intimitást. Kényszerű, de szükséges befordulást önmagunk felé. Nagyszerű alkalom ez is! Mint mindennek, ennek az állapotnak is megvan az a színe vagy fonákja, amelyben a helyzet pozitívumaira lehet és érdemes figyelni, nem pedig a korlátozás okozta hiányérzetek felerősítésére.” — Bojár Iván András

“Talán ez az első alkalom az emberi történelem során, hogy ugyanabban az időben ugyanaz a dolog a teljes emberiséget érinti — függetlenül attól, hogy mit gondolunk a vírusról vagy annak megjelenéséről, ez egy nagyon erőteljes tapasztalás. Maga a tény, hogy muszáj otthon maradtunk, okkal vagy anélkül, a legtöbbünknek megmutatja, milyen egyszerűen elvehető tőlünk a személyes szabadságunk. Ez pedig végső soron a legfélelmetesebb élmény, és velünk marad azután is, hogy újra kimehetünk. Legalábbis remélem, úgy érzem, hogy az élmény rést ütött az úgynevezett normális realitásunkon, hogy rákényszerítsen minket a felismerésre, milyen törékeny is a szabadságunk. Innen pedig fontos kérdések merülhetnek fel, és életek kezdhetnek a szabadság felé mozdulni, megváltoztatva az események folyamatát, végső soron pedig befolyást gyakorolva mindenkire.
Úgyhogy, nekem tetszik ez a karantén, számomra lényegtelen, hogy összeesküvés, vagy őszinte próbálkozás, bízom benne, hogy a szabadság felé vezet — ez nem mindig jól látható, nem is könnyű, viszont elkerülhetetlen.” — Shai Dayan

“Fura, de az én életemben nem az okozta a legfőbb változást, hogy karanténban vagyok, hanem az, hogy a többiek is abban vannak. 🙂
Közel három évtizede dolgozom úgy, hogy a hét legalább két, de inkább három-négy napját otthon, a saját dolgozószobámban töltöm. Ez a dolgozószoba két évtizeden át az agglomerációban volt, az utóbbi években pedig a Balatonnál. A járvány előtt az életem két részre oszlott: voltak a budapesti napok, folyamatos megbeszélésekkel, workshopokkal, üzleti ebédekkel, és a balatoni napok az elmélyülést igénylő, magányosan végzett feladatokkal. Most a budapesti napok benyomultak a balatoni napok közé, és mint a sziklák réseiben megfagyó víz, szétporlasztották azokat. Nem tudok több órás elmélyüléssel járó munkákat végezni, mert mindig félbeszakít egy hívás, egy videokonferencia, egy Hangouts vagy Messenger üzenet. Úgyhogy alig várom, hogy a karantén véget érjen – a többiek számára…” — Kis Ervin Egon

“Nekem a hatékony munkafolyamathoz szervesen kapcsolódik egy-egy valós megbeszélés, amikor nemcsak monitoron látom a többiek vagy a megrendelő arcát, gesztusait – mert esetleg egy meeting informális részében, kávézáskor több információhoz jutok a projektről. Szóval a munkámban negatívan befolyásol a karantén.
Nem ér annyi impulzus sem: ugyan az online tér mindig kimeríthetetlen ihletforrás, de egy (pl.) kiállításon körbesétálni egészen más szintű élményt ad, felvillanyoz, ami a kreatív munkához elengedhetetlen.” — Lőrincz Emőke

“Már régóta nem karanténozok keményvonalasan. Be kellett fejezzük a lemezünket a hangmérnökömmel, eljártam a kis házistúdiónkba dolgozni biciklivel, ahol 65 plusszos nagymama főzött ránk vidáman, nap mint nap. Minden nap kiment vásárolni. Rengeteg erőt adott, hogy semmi félelem nem volt benne. Vannak ismerőseim, rokonaim, akik két hónapja nem voltak az utcán. Az rémes lehet. Én már biciklizek, a virágzó fákat szagolgatom, maszkot csak a boltokba veszek fel. (…) Kell a levegő! A mozgás, a szabadság. Egyébként amíg be voltam én is záródva, akkor volt rengeteg időm, hogy buddhista gyakorlatokat tanulmányozzak, gyakoroljak, és végül is ezt bármeddig tudnám csinálni, ha máskor is bekaranténozódnék. Az a nagy truváj, hogy akkor is csináljam, amikor túl sok világi dolog vesz körül. 🙂” — Rutkai Bori

“A My Home Office Challenge ötletemre 10 napot kellett várnom, hogy utat törjön magának a múzeumon belül. (…) Mára már kis szerelem projektté nőtte ki magát. Van egy közösségem, igaz online, amiben elképesztően jó emberek vannak, aktívak, érdekesek, lelkesek. 0-24 ben jelen vannak az életemben, képeket töltenek fel, elmesélik, ők mivel foglalkoznak, beszélgetnek egymással, inspirálják egymást. (…)
A fejemben már körvonalazódik egy formabontó összművészeti kiállítás, ami az összegyűlt anyag mellett szociológusok, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek bevonásával a karantén társadalomra gyakorolt hatását mutatja be. Szűk két hét alatt a projekt mérlege: mindjárt 2000 tag, közel 1000 feltöltött kép, amikor utoljára megszámoltam 984 volt, és több mint 700 bejegyzés. Magyarországon még egyetlen egy múzeumi gyűjtésnek sem volt ilyen sikere, ráadásul ilyen rövid idő alatt.” — Simonovics Ildikó

“Elejétől kezdve gyanús ez a hisztéria, és egyben visszaélésnek tartom ezt a karantén dolgot. Azt semmiképpen nem kérdőjelezem meg, hogy létezett, létezik a covid-19, de a felhajtás, ami körülötte van, több okból undorító. Kizárólag az empirikus megtapasztalásban hiszek, s ennél fogva azt kell mondjam, hogy kamu-szaga van ennek a járványnak, hiszen a közvetlen közelemben senkit nem ismerek, aki megbetegedett volna, holott influenza járvány idején, általában az egész családon átmegy a vírus. (…) A legkorruptabb országokban fogják legkésőbb feloldani a karantént, ezt tartom.” — Tabeira Iván

“Nem érzékelem, hogy ennyi idő eltelt. Fel se tűnne, ha évek mennének el így. 40 nap igazán kevés, ha azt vesszük hogy évek repülnek el úgy, hogy közben rohanunk, napi to do list-ek végrehajtásával telik az életünk és fel se tűnik, hogy se érezni, se megérteni, se komplexen megvizsgálni nem volt alkalmunk egy helyzetet sem csak „megoldani“. (…) Én azt szeretném, ha a karantén addig tartana, amíg az emberek eljutnak eddig: hogy eldönthessék, hogy mit szeretnének maguknak, másoknak és hogyan. A vírus hozta leállás lehetőség az újratervezésre. De 40 nap erre a folyamatra nem elég, a szokásaink nem alakulnak át ennyi idő alatt, pedig szükség volna arra, hogy átalakuljanak, minden értelemben.
Szóval.. ha azt hallom, minimum még egy év ‘óvatosan lépkedés’ – mindig az jut az eszembe, jól hangzik. Egy év már átalakító hatással bírhat.” — Tarr Hajnalka

És most ti jöttök! Várjátok már a végét? Esetleg számotokra már kezd vége lenni? Két hónap (majdnem negyed év:) a karanténban – azért az nem semmi, akármivel is töltöttük ezt az időt! Sőt, ha nem töltöttük, csak ment magától, még akkor is… Meséljetek, veletek mizu? 🙂

Gyere, beszélgessünk tovább Facebook-on!

Olvasd el az ÁTALAKULÁS-SOROZAT I. részét is:
„Akkor így fogunk élni” – stratégiák felfelé

Itt pedig az ÁTALAKULÁS-SOROZAT II. részét:
Mi mindent tanultunk „a vírusnap óta”?

További válság-elemzések a karantén korábbi heteiből:

• A karantén harmadik hete: Ez a trutyi, és ami vele együtt jön
• A karantén második hete: Lehetőségek társas távolságtartás idején
• Közvetlenül a karantén előtt: Kontent-e a koronavírus? (Nem az.)

Tartalommarketingben hogyan segíthetek neked?
Vegyük fel a kapcsolatot!