fbpx

Content coaching: a mínusz nyolcadik év

2019.11.01.

Építészből blogger, alkalmazottból vállalkozó – esettanulmány

Legelső content coaching projektem épp a mínusz nyolcadik évben kezdődött. 2011 őszén keresett meg Hegedűs Attila építész azzal, hogy szeretne passzívház-tervezőként önálló klientúrát felépíteni, de fogalma sincs, hogyan kezdjen neki. Az építészirodából, ahol korábban dolgozott, talán már épp ki is vált, az akkor még ismeretlen kategóriát (passzívház-építészet) nulláról kellett felépítenie. Első körben Lőrincz Emőke grafikushoz fordult, aki engem javasolt megkeresni, még a design-tervek elkészítése előtt.

Így először (nagyjából) definiáltuk az új vállalkozás üzleti céljait, és marketing-stratégiát készítettünk. Rengeteg tervezés és közös ötletelés után Attila végül Holnapház néven indította el blogját, és jó kézműves szakemberként mindent maga hozott létre a felülettől az illusztrációkon át a kevéssel később induló Adwords-hirdetésekig. Eddig még nem lett volna content coaching, mert stratégaként, szövegíróként, tanácsadóként dolgoztam Attilával.

Viszont kiderült, hogy nemcsak épületek, hanem a vállalkozás beindításához elengedhetetlen szövegek tervezéséhez is nagyon ért! Kifejezetten jótollú szakembernek bizonyult, és lelkesen fogadta a javaslataimat, megértette, mitől lesz a célcsoportjának érdekesebb, hitelesebb egy-egy posztja, vagy épp hogyan fognak ezek célzottabban értékesíteni.

Jótollú szakember

Mit értek ez alatt? Azt, hogy szakember ugyan, tehát elsősorban a szakmájához ért, mégis szívesen, és jól ír. Egyáltalán nem idegen számára a szöveggel való dolgozás, és örömmel fejlődik a még félig idegen készségben. Attila tehát nemcsak fogékony “coachee” volt, hanem így nyolc év távlatából örömmel látom, hogy a koncepciót is irgalmatlanul profin vitte tovább: a Holnapház bloggal felépített szakértői pozíciót sikerrel konvertálta saját építészeti márkájává. (Emellett elégedetten állapítom meg, hogy az arculata sem avult cseppet sem az eltelt majd’ évtized során.)

A munkánk legérdekesebb része egyébként pontosan erről szól: a szakembernek hatalmas és elmélyült tudása gyűlik össze egy témában, a kommunikációs szakember (aki persze nem ért magához a témához) viszont talán meglátja, hogyan tehető mindez emberközelivé. “ – írtam saját portfólió-blogomon annak idején a projektről, és továbbra is meggyőződésem (sőt, ezért fókuszálok ma már elsősorban a content coachingra), hogy a legjobb marketing-kommunikációs tartalmak ilyen típusú együttműködésekből esnek ki.

Kipróbálnád? Olvasd el, neked szól-e!

Epilógus

Nagyon érdekes problematika, amit a projekt harmadik szülinapjakor idéztem Hegedűs Attilától:

Sokszor nincs rá időm, de az alap célt, hogy ennek kapcsán munka megbízással megtaláljanak, összességében hozza.

Ha megy a biznisz: kinek marad energiája még posztolgatni is róla? Ha pedig nincs lendület: honnan akasztok le új tartalmakat? Kisujjamból? Hát, igen. Erről regényeket lehetne írni – de egy blogposzt máris van róla.

Megosztanád velem, hogy te magad milyen helyzetekben vagy a legaktívabb kommunikátora saját vállalkozásodnak? Vedd fel velem a kapcsolatot!

Oszd meg ismerőseiddel is!

Hasonló bejegyzések

Hogyan írjunk igazán klassz interjút?

Hogyan írjunk igazán klassz interjút?

Hogy hogyan írjunk igazán klassz interjút? Nem is ez az első kérdés, hanem hogy minek írjunk egyáltalán interjút? Tényleg, minek írjunk egyáltalán? (Itt lehet, hogy egy rövidzárlattal be is csukódott a projekt…:) De ha már írunk, miért pont interjút?

bővebben
Content design: tervezz tartalmat szolgáltatásként!

Content design: tervezz tartalmat szolgáltatásként!

Tudtad, hogy az Egyesült Királyság kormányának weboldalát, a GOV.UK “site-birodalmat” content design módszertannal építették föl? Olyannyira, hogy az egész content design koncepciót lazán innen származtatja az ügynökség, aki a 24 miniszteri osztály és 408 egyéb szervezet és köztestület oldalát összefogó rendszer tartalmi felépítését kidolgozta.

bővebben