fbpx

Tartalommarketing egyensúlyok 2. – A FÉLTEKÉK 

2023.07.06.

tartalommarketing egyensúly

A tartalmi ökoszisztéma elemein végiglépegetve leendő vevőd a saját egyértelmű útján jut el nullától a termékig. Ha jól csináljuk, nem bolyong az erdőben, hanem lépésről lépésre megérti: a kérdéseire itt végül valódi válaszokat kap. Talán a saját problémáját is jobban megérti első körben, talán a megoldás is egész más lesz (ezt veszi majd meg nálad), mint az eredeti elképzelése volt. Lényeg, hogy a tartalmaid segítik őt végig ezen a kiránduláson. Sok összetett rétegét, finom egyensúlyi helyzeteket kell megtalálnunk építkezés során. A tartalomdesigner – mint egy székekből rakott torony tetején egykerekűző artista, aki persze tányérokat is pörget közben – ezekért az egyensúlyokért is felel, főleg, ha nemcsak a tervezésben vesz részt. 

A Tartalommarketing egyensúlyok sorozat első részében azzal foglalkoztunk, hogy mennyit “tegyünk ki” tartalomként abból, amit aztán szolgáltatásként értékesítünk. 

Második rész: “jobb és bal agyféltekés” működések

(vagy ami a suliban a “reál” meg a “humán” néven futott – ami persze totál hülyeség)

Iskolás korunkban létezett a sztereotípia, hogy a fiúk biztos jobb matekosok, a lányok biztos jobbak irodalomból, és persze rajzból is ügyesebbek… Hogy a nemi sztereotípiák hogyan változtak az elmúlt évtizedekben, szintén borzasztó érdekes téma lenne, de itt inkább az analitikus és a kreatív készségek szerepéről ejtünk szót, kedves közös asszisztensünket is bevonva a kutatómunkába: 

“A humán készségek az emberi kapcsolatokhoz, az érzelmi intelligenciához, a kommunikációhoz és az empátiához kapcsolódnak, ilyenek a nyelvi készségek, a szociális érzékenység vagy a művészi tehetség. A reál készségek pedig a matematikai, a tudományos, a technológiai és a műszaki területekre vonatkoznak, ide tartozik a logikai gondolkodás, a problémamegoldás, a számítástechnikai ismeretek vagy a természettudományos érdeklődés.”

Bár a készségek és hajlamok rugalmasan változóak és fejleszthetőek, alapvetően afelé orientálódunk, amihez több affinitást, tehetséget, kedvet érzünk, és természetesen egy komplex hálózat részeiként működtetjük tanulás, munka, vagy a napi működésünk során. Hasonló “szereposztásban” működnek együtt az agyféltekék is:

“A bal agyfélteke hagyományosan a verbális és analitikus készségekhez kapcsolódik. Itt található a nyelvi feldolgozás központja, így az olvasás, a beszéd és a grammatikai szabályok feldolgozása, ahogy a logikai gondolkodás, a matematikai képességek is. A jobb agyfélteke inkább a vizuális és kreatív feldolgozással, a térbeli érzékeléssel és a művészeti képességekkel társul. Ez a félteke felelős az arcfelismerésért, a vizuális minták észleléséért és információk feldolgozásáért, de a kreatív gondolkodás, a zenei tehetség és az intuíció is kapcsolatba hozható a jobb agyféltekével.

Persze ezek nem egyértelműen elkülönülő, hanem egymással aktívan kommunikáló területek, a készségek és funkciók gyakran átfedésben vannak egymással, és fejleszthetőek is bármilyen irányba. A kognitív folyamatok ennél sokkal összetettebbek, a különböző készségek kialakulását és megnyilvánulását az agy különböző területei közötti összehangolt működés és a hálózatok közötti kommunikáció határozzák meg.

Nos, a tartalommarketingben is nagyon hasonló a helyzet… Szavakkal és számokkal is dolgozunk, szövegekkel és képekkel, audio-vizuális és verbális tartalmakkal, amellett, hogy mérünk, elemzünk, rövid és hosszú távon tervezünk. Innnentől eléggé meg lennénk lőve, ha ki kéne találni, egy “művészibb”, a szavakkal zseniálisan zsonglőrködő kontentes, vagy a stratégiai excelekben varázskodó, “matekos” marketinges teljesít-e majd jobban ezen a területen. Jöhet a nem meglepő spoiler? Együttműködő készségekre van szükség: egyetlen szakértő skill-set-jén, egy csapaton, egy cégen belül meglévő nyitottságra és kooperációra. Ha nincs adottság egyik vagy másik területen, hozzuk be, tanuljuk hozzá, outsource-oljuk, ami esetleg hiányzott! 

A „mindenes marketinges” illúziója

Szoktál nevetni az álláspályázatokon, ahol a teljes spektrumot lefedő marketingest keresnek? Igen, kicsit vicces. Bár vannak csodalények, akik sok különböző területen is jeleskednek (főleg mert szorgosan hozzáfejlesztik a természetes adottságaikhoz a gyengébb készségeiket), legtöbben igyekszünk olyan feladatokban elmerülni a nap nagyobb részében, melyekhez mélyebb kapcsolat, például természetes adottság (és valszeg így több gyakorlat is) fűz… Amellett, hogy ebben a szakmában a folyamatos önfejlesztés alap.

Egyik kedves ügyfelemnél éppen most legózzuk össze azokat a szakértőket, megvalósító partnereket, akikkel a közösen létrehozott tartalomstratégia céljai hosszú távon elérhetőek. Szép feladat, miközben a szakmai tartalmak egészséges ütemben potyognak ki az értő munkatársak kezei közül.

A tartalommarketing pont olyan hivatás, ami „humán” és “reál” készségeket is igényel. Ha a cégedbe be szeretnéd hozni mindkét oldalt (ha “csak” két sztereotíp oldalra osztottuk fel), akkor keresheted ezeket egyetlen emberben is, de talán még inkább célra vezető, ha egy ütőképes csapatot alakítasz ki: fontos, hogy akármekkora is lesz a team, meglegyenek a kapcsolatok, az együttműködés alapfeltételeit, a rugalmas „neuronhálózat”, amiben mindenki eredményes, és még elégedett is lehet azzal, amit hozzátesz munkájával a világhoz. Akár számol, akár ír, akár forgat, akár „beszélget”, érezze a megbecsülést, az értelmet, az inspirációt abban, amit csinál!

Beszélgessünk erről (és ami spontán még felmerül közben)? Vedd fel velem a kapcsolatot!


Nyitókép: az Egyensúly sorozat illusztrációi Lőrincz Emőke vizuális művész festményeinek felhasználával készültek, többnyire a Cirkusz sorozat képeiből. 

Oszd meg ismerőseiddel is!

Hasonló bejegyzések

Kontent-e a koronavírus?

Kontent-e a koronavírus?

Nem. A koronavírus NEM kontent. Köszönjük a figyelmet, viszonthallásra. Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne, ez a blogposzt meg sem született volna, tehát bizonyos helyzetekben árnyaltabb ennél a kép. De ne feledjük: a koronavírus alapvetően nem kontent. Mikor kontent...

bővebben
Hogyan írjunk igazán klassz interjút?

Hogyan írjunk igazán klassz interjút?

Hogy hogyan írjunk igazán klassz interjút? Nem is ez az első kérdés, hanem hogy minek írjunk egyáltalán interjút? Tényleg, minek írjunk egyáltalán? (Itt lehet, hogy egy rövidzárlattal be is csukódott a projekt…:) De ha már írunk, miért pont interjút?

bővebben
Content design: tervezz tartalmat szolgáltatásként!

Content design: tervezz tartalmat szolgáltatásként!

Tudtad, hogy az Egyesült Királyság kormányának weboldalát, a GOV.UK “site-birodalmat” content design módszertannal építették föl? Olyannyira, hogy az egész content design koncepciót lazán innen származtatja az ügynökség, aki a 24 miniszteri osztály és 408 egyéb szervezet és köztestület oldalát összefogó rendszer tartalmi felépítését kidolgozta.

bővebben