fbpx

A kontent-kiégés dinamikája

2021.05.12.

elfáradt sofőr

Ha már elindultunk a tartalommarketing és művészet analógiájának sétányán, nézzük meg, milyen rokonságot találunk még a két műfaj között. Például a művészek is gyakran rettentő érzelmi hullámzáson mennek át, elég csak a legnagyobbak közül a már idézett Hemingway, Csáth Géza vagy a tragikus sorsú költők példáját nézni. Szerencsére professzionálisan író-alkotó emberekként kevesebb emóció megy bele a melóba, de a túlpörgés-kiégés ciklikussága a kontentes a szakmában, vagy vállalkozóként is pont olyan valós veszély, mint a klasszik alkotó szakmákban. (Főleg covid idején, amiről önálló elnevezést kapott a bezártság és a fokozott stressz okozta burnout, miszerint covid-kiégés, bár az is pont olyan pocsék, és hasonló terápiát igényel, mint a „sima”.)

De mi van akkor, ha a kontent „ég ki”?

Én magam funkcionálok (marketingesként szépen kezelgetem a kampányokat, vagy vállalkozóként futtatom rendben a bizniszt), csak tartalmat nem bírok gyártani… Szerintem sokan ismeritek a jelenséget, főleg sok év céges blogolás, hosszas és rendszeres megnyilatkozás után. Egyszer csak úgy érzed, hogy már mindent megírtál, ami a témádról elmondható volt, mindent megmutattál, ami a szakmádról érdekes volt. Nyilván nem, hiszen a minden túlontúl tág kategória ahhoz, hogy kimaxoljuk… Ráadásul sok új fogyasztónk / olvasónk lehet, aki a korábbi témákat nem ismeri. Vagy akár az is előfordulhat, hogy nem ismerjük elég mélyen a kérdéseket, amik a kommunikációs perszónáink fejében zakatolnak! Sőt, mi magunk is találhatunk újabb részterületeket, amiket korábban nem ismertünk, új megbízókat, új eseteket, új inspirációt, és ez mind kontent. Lássunk akkor néhány konkrét tippet, mit tehetünk, ha úgy érezzük, végleg vége minden tartalomötletnek!

Tartalommarketinges tippek kontent-kiégés ellen

  • Olvass vissza! Korábbi témáid újra feldolgozva nagyot üthetnek, mai tapasztalattal, új technológiával feldolgozva akár, vagy máshogy tagolva, friss példákkal turbózva!
  • Kérdezz többet! Talán online kevesebb a small talk, a csevegés, de ha picit smúzolsz az ügyfeleiddel, partnereiddel, előbb-utóbb megint feldobja magát néhány tuti téma.
  • Tervezz újra! Készítettél valaha kontent stratégiát? Vagy most csinálod az elsőt? Ott fog kiugrani a lényegi nyúl a lényegi bokorból…
  • Beszélgess egy tartalomdesignerrel! Kézenfekvő ötlet, nemdebár? 🙂
  • Pihend ki magad! Mert ha véletlenül nemcsak a kontent-folyamod, hanem a saját aksid is lemerült, mindkettőtöknek jót tesz majd az újratöltődés.
  • Kattingass kedvenceket! Megfogadtam az „olvass vissza” tanácsot (GOTO10), és találtam egy tuti tippet: a követendő példákat!
  • Inspirálódnál? Erről is írtam korábban, de előfordul, hogy egyszerűen magától dobolni kezd belülről a megnyilvánulni-vágyás, hát az nagy öröm, az mindig jó tartalmat szül! 🙂

Ne aggódj, ha kiégtél nem ez az utolsó alkalom! 🙂 Ez azért jó hír, mert akárhányszor is pilledt el a tartalommarketing megint összeáll majd az energia, és megint halad majd annyit a szekér >> hogy talán újra eljön a lefáradás. Legközelebb sokkal hamarabb észreveszed, és gyorsabban megtalálod a kiutat! Vagy, ami talán még jobb ötlet: már nem aggódsz amiatt, hogy esetleg nem max. tempón pörgeted: fontos a fenntartható, folyamatos kontent, de fontosabb vagy te magad, fontosabb a biznisz alaptevékenysége, aztán jöhet minden más. Például egy új munkatárs, aki tartalommarketingben (is) profi, és részben tehermentesít téged, amitől akár megint új lendületet kaphatsz írásra / forgatásra / beszélgetésre.

Ugye, hogy nem is olyan nagy ördöngösség, és már vidáman gurul is tovább a kontent-busz? 😉

Oszd meg ismerőseiddel is!

Hasonló bejegyzések

Kontent-e a koronavírus?

Kontent-e a koronavírus?

Nem. A koronavírus NEM kontent. Köszönjük a figyelmet, viszonthallásra. Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne, ez a blogposzt meg sem született volna, tehát bizonyos helyzetekben árnyaltabb ennél a kép. De ne feledjük: a koronavírus alapvetően nem kontent. Mikor kontent...

bővebben
Hogyan írjunk igazán klassz interjút?

Hogyan írjunk igazán klassz interjút?

Hogy hogyan írjunk igazán klassz interjút? Nem is ez az első kérdés, hanem hogy minek írjunk egyáltalán interjút? Tényleg, minek írjunk egyáltalán? (Itt lehet, hogy egy rövidzárlattal be is csukódott a projekt…:) De ha már írunk, miért pont interjút?

bővebben
Content design: tervezz tartalmat szolgáltatásként!

Content design: tervezz tartalmat szolgáltatásként!

Tudtad, hogy az Egyesült Királyság kormányának weboldalát, a GOV.UK “site-birodalmat” content design módszertannal építették föl? Olyannyira, hogy az egész content design koncepciót lazán innen származtatja az ügynökség, aki a 24 miniszteri osztály és 408 egyéb szervezet és köztestület oldalát összefogó rendszer tartalmi felépítését kidolgozta.

bővebben