fbpx

Most az ‘OK Boomer’ – de holnap is OK?

2019.11.25.

Tegnap két 15 évessel beszélgetve merült fel a klímakrízis kérdése. Egyikük szerint hülyeség (más szót használt, de itt nem törekszem stílushűségre). Másikuk szerint viszont az egyikük a komplett hülyeség, és ő maga abszolút érzi a fenyegetettséget, sőt, a saját, jelenkori felelősségét is. Ikrek, tehát kísértetiesen hasonló környezetben szocializálódnak, itt mégis mást képviseltek.

Amikor trollkodni kell, akkor bezzeg együtt vannak. Amúgy ezekben a helyzetekben boldogan tartok velük én is, mert trollkodni sokkal jobb móka, mint komolykodni. Ebben a beszélgetésben a felelősségteljes véleménnyel értettem egyet: minden ma élő felnőtt és gyerek kiemelt figyelemmel kell legyen a globális parára. Nem félni, nem is megijedni, de tudatos felelősséget vállalni, a mindennapi működésünk szintjén is.

OK boomer – vágott vissza az új-zélandi képviselő

Ugyanígy, a frissen világkarriert futó „OK boomer” mém (hátteréről itt az alapos Index-cikk) is sokkal inkább jóízű kuncogást vált ki belőlem, mint együttérzést a szegény, tisztességben megőszült 60-asokkal.

Ez a poszt mégsem a generációk közti felelősség-pingpongról szól, hanem arról, hogy mitől válik mémmé egy ilyen (zseniális) duma. És vajon meddig érdemes használni a tartalommarketingben, ha már mémmé vált?

A netes mém legtöbbször akkor sikeres, ha vicces vagy undorító, van benne szex, politika vagy káröröm. Még jobb, ha a mémmel gyorsan lehet reagálni egy aktuális eseményre” – magyarázta anno Karafiáth Balázs,

és ezeket a mémeket a „bikucsunáj”-tól kezdve a „YOLO”-n át a „same in English”-ig mind ismerjük. Csak az nem mindig nyilvánvaló, hogy mikor, és meddig érdemes felszállni a mém-vonatra.

Ezzel a cikkel természetesen magam is felkapaszkodtam az „OK, boomer”-sinkanzenre. De lehet, hogy néhány nap múlva már nem lenne érdemes szórakozni vele. „Polgár Jenő”-vel, „tolmácsot kérek”-kel, „Apa, kezdődik!”-kel ma már semmit nem tudsz kifejezni, mert az olvasóid többségének nem mond semmit. Ha pedig mondana is, még rosszabb lenne: elavult vagy, lemaradtál, lerágott csonttal dobálózol, fakult tollal ékeskedsz…

Visszavágsz vele te is?

VIGYÁZZ, melyik mém-vonat fut ki épp az állomásról, úgy, hogy épp felkapaszkodhatsz rá! Húzhatsz-e rá például egy okos growth hack-et, vagy gyors reakciót, amilyenekben az IKEA nagyon ügyes? Ha igen, együtt roboghattok a világhír felé. Ha nem, és olyan mémet viszel ajándékba, ami épp már kornyadozik lefelé, be se csengess vele az ajtón.

Ha nem tudod eldönteni, ütni fog-e a tartalmad, vagy inkább ártana a márkádnak, dumáljunk róla, együtt kitaláljuk!


UPDATE:
OK boomer és generációs marketing témában Berényi Konrád szintén nagyon alapos cikkét olvasd el, fontos szempontokat ad!

Oszd meg ismerőseiddel is!

Hasonló bejegyzések

Példaképek… Példaképek??

Példaképek… Példaképek??

„Mindig légy önmagad, fejezd ki magad, higgy magadban. Ne keress sikeres példaképet, akit leutánozhatsz.” (Bruce Lee) Az inspiráció ördögi körében is volt szó a “példaképekről”. Bocs, de képtelen vagyok idézőjelek nélkül használni a szót, mert hülyeségnek tartom. A te...

bővebben
Mire elég az új pr-definició? Háromra!

Mire elég az új pr-definició? Háromra!

Három szempontból is érdekes hír, hogy új definíciót fogadott el a nemzetközi pr-szövetség (írja a Kreatív). Egyrészt úgy tűnik, még mindig mintha valami babonás tisztelet övezné a definíciókat. Mintha nem az lenne a definíció, amit a Google elsőként elénk tol, hanem...

bővebben
Az inspiráció ördögi köre – 6 jó, és 6 rossz tipp!

Az inspiráció ördögi köre – 6 jó, és 6 rossz tipp!

Honnan jön az írás? Inspirációból.* Honnan jön az inspiráció? Írásból. *És persze rengeteg tudásból, tapasztalatból, kemény információból, kulcsszó-elemzésből, kutatásból, szakértőktől, “az utcán hever”, stb… De az inspiráció olyan belső forrás, amitől tök más lesz...

bővebben